2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar ráadás

Következik:

Hazahúzó 01:00

Belföld

Bővítik a honvéd kadétképzést

Mindenhol többszörös a túljelentkezés, ezért már a következő tanévtől több honvéd kadétot képeznek majd, és a további bővítési tervek is megszülettek – tájékoztatta Szabó Ferenc László, a Honvédelmi Minisztérium oktatási, tudományszervező és kulturális főosztály főtisztje a távirati irodát.

  • Bővítik a honvéd kadétképzést

A HM tavaly indította el kadétprogramját. Ennek egyik pillére a bármely oktatási intézményben szabadon választható honvédelmi alapismeretek című tantárgy oktatása. A kadétprogram másik pillére egy komplexebb, gyakorlatiasabb képzés.

Az OKJ képzési palettájába 2017-ben került fel a honvéd kadét igazgatási ügykezelő szakma, elsőként a budapesti Than Károly és a szekszárdi Ady Endre középiskolában. A kadétképzést idén három helyszínnel bővítették ki, ezek: a debreceni Kratochvil Károly honvéd középiskola, a várpalotai Faller Jenő, valamint a komáromi Kempelen Farkas középiskola.

Szabó Ferenc kiemelte: a bővítést indokolja a honvédség utánpótlásigénye, de mint kiderült, a szülők és a gyerekek körében is népszerű ez a képzési forma. Emiatt már most megkezdték az egyeztetést a szakgimnáziumok fenntartóival és a szakképzésért felelős Innovációs és Technológiai Minisztériummal, hogy a következő tanévekben milyen szakterületeken bővítik a kadétképzést.

A kadétprogram elsődleges célja a honvédelem népszerűsítése, valamint a tiszti és altiszti utánpótlás létszámának növelése.

A HM főtisztje arról is beszámolt, hogy nemcsak a gyerekek és a szülők, hanem az iskolák körében is egyre népszerűbb a kadétprogram. Idén öt helyre huszonkét intézmény jelentkezett, hogy szeretne csatlakozni a kadétképzéshez.

(Fotó: honvedelem.hu)

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Szijjártó Péter: a béke színe a narancs, a béke neve Fidesz + videó

Szijjártó Péter: a béke színe a narancs, a béke neve Fidesz + videó

Az idei európai parlamenti (EP) választáson újra döntést kell hozni a háború vagy béke kérdésében, márpedig a béke színe a narancs, a béke neve Fidesz - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten a Fidesz kampánynyitó rendezvényén.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!