2024. 10. 13. Vasárnap Kálmán, Ede napja
Jelenleg a TV-ben:

Globál

Következik:

Szélesvásznú történelem - Meseautó 11:00

Belföld

Bojkottálta az átadót a polgármester, mert nem beszélhetett rajta

Újabb botrányt okozott Péterffy Attila Pécs balliberális polgármestere. Nem volt hajlandó elmenni a város egyik legfontosabb beruházásának avatására. Lépését azzal indokolta, nem kapott lehetőséget arra, hogy az ünnepségen beszédet mondjon

  • Bojkottálta az átadót a polgármester, mert nem beszélhetett rajta

Az autó üléshuzatokat gyártó japán cégcsoport első európai üzemét a hét elején adták át Pécsett. A 15 milliárdos beruházás 170 új munkahelyet teremt. Az avatáson nem vett rész a város balliberális polgármestere. Közösségi oldalán ezt azzal magyarázta, a neki szánt idősávra a Fidesz országgyűlési képviselője jelentkezett be. Ezek után nem látta értelmét, hogy ő is részt vegyen az ünnepségen.

Péterffy ráadásul annak ellenére nem vett részt az eseménye, hogy az avatás előtt irodájában fogadta a japán cégcsoport vezetőit.

Csizmadia Péter, a kormánypárt önkormányzati képviselője úgy látja, a polgármester mostani lépése jól beleillik a róla 3 és fél év alatt kialakult képbe

Akik követik a pécsi közgyűlési munkát, azok láthatják, hogy polgármester úrban már jó ideje valami megkattant. Igyekszünk ezt kibillenteni. Ehhez kérjük a pécsiek támogatását

-  mondta Berényi Zoltán, a Pécsi Közgyűlés ÖPE-KDNP-s képviselője.

Az átadást követő napon olyan kép jelent meg Péterffy közösségi oldalán, melyen az látszik, mégis elment a gyárba, és sétált egyet az üres üzemcsarnokban.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Tizennégymilliós bírságot kapott Gyurcsány + videó

Tizennégymilliós bírságot kapott Gyurcsány + videó

Több mint tizennégymillió forintos bírságot szabott ki Gyurcsány Ferencre az Országgyűlés elnöke, Kövér László, amiért a bukott miniszterelnök minősíthetetlen módon beszélt Orbán Viktorral szembeni felszólalásában – számolt be a Híradó.hu.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!