2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Paláver

Következik:

Híradó 17:00

Belföld

Bodó: Nem zárkóznak el a szakszervezetekkel való tárgyalás elől

A minimálbér és a bérminimum újratárgyalását követeli négy szakszervezet. Azt akarják, hogy a közszféra munkavállalói számára is biztosítsák a részvételt, hogy a kormány azonnal vezesse be a diplomás bérminimumot, különös tekintettel a közszolgálati diplomás bérminimumra, valamint, hogy állítsák vissza a közszolgálatban a 13. havi juttatást. A foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár híradónknak azt mondta, nem zárkóznak el a tárgyalások elől.

  • Bodó: Nem zárkóznak el a szakszervezetekkel való tárgyalás elől

"Bizonyos feltételek esetén ennek felülvizsgálatra van lehetőség. A szakszervezeti oldal tulajdonképpen ebben a vonatkozásban kezdeményezi a tárgyalásokat, míg a munkaadói oldal pedig arra hivatkozik, hogy a korábbi megállapodás érvényben van, ami egyébként igaz is. Ebben a helyzetben nyilvánvalóan hamarosan újra le fogunk ülni a felekkel, tárgyalni fogunk erről a dologról, de jelenleg érvényes megállapodás van úgy a minimálbér, mint a garantált bérminimum vonatkozásában és a nyolcszázalékos bérajánlást is aláírták a felek."

- mondta Bodó Sándor foglalkozáspolitikáért felelős államtitkár.

2010 és 2019 között a nettó keresetek 87%-kal emelkedtek

Hír TV

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!