2024. 06. 20. Csütörtök Rafael napja
Jelenleg a TV-ben:

A trónfosztott királyság

Következik:

Híradó 12:00

Belföld

Bíró László az MSZP javára lép vissza Borsodban

Úgy tűnik az összefogás nem kockáztatja meg, hogy egy újabb fiaskót szenvedjenek el a “judapestező” Bíró László miatt, a jobbikos politikus ugyanis bejelentette, hogy MSZP-s Jézsó Gábor javára visszalép a jelölésétől. Bíró a megszokott sablonnal indokolta döntését, miszerint a “nemzet érdeke a legjobb jelölt indulása az előválasztáson”, pártja lassan olyan gyakran nyúl ehhez a szöveghez, hogy akár a Jobbik új szlogenje is lehetne, persze csak abban az esetben, ha nem vonnak vissza minden jelöltet még a választás előtt - írja a PestiSrácok.

  • Bíró László az MSZP javára lép vissza Borsodban

Tavaly októberben Bíró László is is ő indult Koncz Zsófia ellen a tiszaújvárosi és szerencsi időközi választáson, amelyet Koncz Ferenc tragikus halála miatt kellett kiírni, és amelyen a kétharmad volt a tét. A jobbikos politikus enyhén szólva is kompromittáló ügyei már ebben a kampányban is előkerültek: antiszemita megjegyzései, “judapestezése”, illetve cégügyei is nagy nyilvánosságot kaptak. Ennek ellenére beállt mögé a teljes ellenzék, sőt, még Karácsony Gergely is elment hozzá kampányolni.

A győzelemhez ez azonban mégsem volt elég: 2020 októberében: a kormánypárti Koncz Zsófia a szavazatok 50,87%-ával nyert, Bíró háta mögött a teljes összefogással 46,27 százalékot szerzett. Úgy tűnt viszont, hogy a vereség ellenére mégis kitart mellette az baloldali összefogás, egészen máig.

Augusztus 15-én Bíró ugyanis bejelentette visszalépését:

Meghoztam életem egyik legnehezebb és legfontosabb döntését. Mert nem Bíró László az első, hanem a nemzet. A nemzet érdeke pedig azt kívánja, hogy az előválasztáson az a jelölt nyerjen, aki a legalkalmasabb a Fidesz legyőzésére. Mondhatnám, hogy én vagyok ez a személy. De tudom, hogy van nálam alkalmasabb. Ismerem őt jól, hisz – ahogy én, úgy ő is – aktív alakítója a borsodi közéletnek, és bár más pártban politizálunk, mégis egy oldalon állunk. Egy szabad és demokratikus Magyarország oldalán. Ezért az országért pedig igenis érdemes áldozatot hozni

– írta közösségi oldalán a “már megváltozott” politikus.

PestiSrácok

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Magyar Nemzet: Még szurkolás közben is hazudozik Magyar Péter

Magyar Nemzet: Még szurkolás közben is hazudozik Magyar Péter

A Tisza Párt alelnöke most a szurkolók körében fotóztatja magát, azt mutatva, hogy ő nem a VIP-páholyok világában érzi jól magát. A valóság azonban az, hogy Magyar korábbi életét VIP-páholyokban és az annál is drágább skyboxokban töltötte.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Karácsony könnyen megoldhatná a budapesti helyzetet

Karácsony könnyen megoldhatná a budapesti helyzetet

A Kúriánál pattog a labda, Karácsony Gergely és Vitézy Dávid is beadta kérelmét. Pedig a főpolgármesternek lenne erre egy egyszerűbb lehetősége is. Akár le is mondhatna, és akkor egyértelműen új választást kellene kiírni.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!