- Van-e olyan erotikával átszőtt érzelmi kapcsolat, ami felnőtt és gyerek között helyeselhető, vagy sem??
- Hát legalábbis tolerálható.
Többek között ez volt az a válasz, amivel az egykori SZDSZ-es politikus sokak szerint vállalhatatlan kijelentés tett. Kőszeg Ferenc szerint ugyanis
nem kell a büntetőjog szigorával lesújtani egy kiskorúval szexuális kapcsolatot fenntartó felnőttre.
A Helsinki Bizottság alapítója úgy véli, ha egy ilyen kapcsolat mögött pusztán lelki és érzelmi szálról van szó, akkor azt elítélni, büntetni nagyon helytelen.
A Magyar Helsinki Bizottság akkor elhatárolódott egykori alapítójától, Szily László, a 444 munkatársa viszont megvédte az idős SZDSZ-est, és hatalmas polémia keveredett.
A Mandiner rámutat, Kőszeg Ferenc az Élet és Irodalomban most megjelent cikkében Gulyással kapcsolatban leszögezi:
„a beszélgetés során egyre világosabbá vált számomra, hogy a politikai nézeteink sokkal távolabb állnak egymástól, mint gondoltam.”
Kőszeg hozzáteszi: a K. történetei című önéletrajzi sorozat egyik fejezetében
a saját gyerekkori pedofil élményeimről írtam”.
Majd elmondja, hogy „a gyerekekkel szembeni erőszakot, a visszaélést a felnőtt hatalmi helyzetével a legaljasabb bűncselekmények közé sorolja, ugyanakkor az érzelmi,
akár az erotikával átszőtt érzelmi kapcsolatot gyerek és felnőtt között differenciáltan kell megítélni.
„Gulyás Márton sehogy se akart leszállni a témáról, mindenképpen azt szerette volna, ha kijelentem, hogy a pedofília bűncselekmény, a felnőttek közötti homoszexualitás pedig csupán szexuális orientáció, én azonban irtózom az efféle sommás kijelentésektől, és nem mondtam ki a Márton által igényelt mondatokat, alkalmat adva ezzel a jobboldali és sajnos nem csak a jobboldali sajtónak, hogy a pedofília szószólójának állítsanak be” – teszi hozzá az idős liberális értelmiségi.
Ezután Kőszeg jogi fejtegetésekbe kezd, majd a úttörőtábori verésekről és iskolaigazgatói kokik kiosztásáról értekezik, mint olyan dolgokról, amelyekből „nem lett ügy”. Majd visszatér a Partizán műsorvezetőjéhez: „Gulyás Márton baloldali aktivistának mondja magát. A demokratikus ellenzék, amelynek tevékenységében 1971-től kezdve részt vettem, ugyancsak baloldali volt.
Azt képzeltem tehát, hogy nézeteink között áthidalhatatlan ellentétek aligha lehetnek.
Csak arról feledkeztem meg, hogy mi, a kommunista diktatúra demokratikus, liberális ellenzéke, a kommunista uralmat soha, egy pillanatig sem tekintettük baloldalinak. Azt gondoltuk, hogy a baloldal demokratikus, egyenlőségpárti, s így szükségképpen az elnyomottak, a kiszolgáltatottak oldalán áll. Az interjú közben kellett rájönnöm, hogy
Gulyás Márton, aki feleannyi idős, mint én, részint történelmi ismeretei hiányos volta következtében, nem látja az alapvető különbséget a szabadságpárti baloldal és a kommunista önkényuralom között.”
Majd miután erre példákat hoz, leszögezi: „megerősödött bennem a meggyőződés, hogy Gulyás Mártonnak erről az örök baloldalról nincs tudomása. Arról a baloldaliságról, amely kívül áll a baloldali pártok taktikai húzásain.”
Végül a cikk a kommunizmus munkanélküliekkel szembeni kegyetlenségének taglalásával zárul, miszerint a „közveszélyes munkakerülőket” úgy dolgoztatták, hogy szállásuk a börtön volt.
Kőszeg levonja a következtetést: „Gulyás Márton újra meg újra vitába keveredett vele. Nem értette, hogy az épp csak formálódni kezdő demokratikus ellenzék miért veszi rossz néven, hogy az amerikai polgárjogi harcos bírósági felmentése után sorra felkeresi a kommunista vezetőket, és köszönetet mond nekik a felmentéséért. Olyan diktátoroknak, akik a saját országukban nyomban börtönbe záratják azokat, akik azt képzelik, hogy vannak emberi jogaik. Azzal, hogy a létező szocializmusban a sajtó a lógós, lusta munkavállalókat tette felelőssé a munkanélküliségért, nem volt tisztában. Arról pedig, hogy a szocialista Magyarországon börtönbe lehetett zárni embereket pusztán azért, mert nem volt munkájuk, ráadásul, hogy ezt az újmódi büntetést a bérek leszorítására használták fel, mit sem tudott.
Baloldali aktivista? – töprengtem, amikor hazaértem.”
