2022. 07. 05. Kedd Emese, Sarolta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Következik:

Híradó 18:30

Belföld

Beköszönt az igazi digitális korszak a bíróságokon

E-aktákkal dolgoznak várhatóan már a nyártól a magyar bíróságok. A periratok elektronizálásával a bírák és az ügyfelek online is betekinthetnek folyamatban lévő ügyeik irataiba, ráadásul ingyen. Az Országos Bírósági Hivatal nyílt napján az OBH elnöke arról beszélt, hogy a bíróságnak használniuk kell a technológiai újításokat.

Számítógépes program gépeli a bíró ítéletét, Urbán-Nagy Szilviának elég csak diktálnia a szöveget, a kizárólag az ő hangjára működő rendszer már a képernyőn jeleníti azt meg. Ez az ítélethozatali folyamatot is lerövidítheti.

– Azt ugye a jegyző leírta és az tulajdonképpen egy nyers változat volt, adott esetben még rengeteg időt vett fel, akár órákat, míg a végleges formáját öltötte az ítélet, de itt tulajdonképpen azzal, hogy látom amit diktálok, azonnal tudok bele javítani, jelentősen azt gondolom.
– Mondjuk a felére?
– A felére azt gondolom igen, a felére lerövidíti – fogalmazott Urbán-Nagy Szilvia bíró.

A Digitális Bíróság projektet mutatták be a Budapest környéki törvényszéken. A bírák a gyakorlatban is megismerhették a fejlesztéseket, a beszédfelismerő szoftver mellett, az úgynevezett távmeghallgatás előnyeit.

„Élesben még távmeghallgatás nem történt, most lesz a szerdai napon, viszont oktatási jelleggel már tartottunk távmeghallgatásokat, felvettük a kapcsolatot a Balassagyarmati Fegyházzal és Börtönnel” – ismertette Kovács István.

Balassagyarmatról jelentkezett élőben a büntető kollégium vezetője, ez a technológia lehetőséget ad majd például a védett tanúk meghallgatására is, év végére 184 bíróság lesz alkalmas távmeghallgatásra. A bűnüldözésben is egyre nagyobb teret hódít a technológia, a drón is lehet a bűnüldözés eszköze.

„A helyszíni szemlék során mi feltérképezzük az adott területet, magasból sokkal jobban rálátunk az adott területre, hogy esetleg hol kell további kutatást folytatnunk, mint hogyha csak simán fényképezőgéppel járjuk az egész területet. Illetve föntről a helyszínrajzt a későbbiekben sokkal látványosabban lehet elkészíteni” – mutatott rá Kiss Zsigmond rendőrszázados.

A 21. században a bíróság csak akkor tudja megállni a helyét, ha használja a technológiai újításokat – ezt már az Országos Bírósági Hivatal elnöke Handó Tünde jelentette ki.

„Nagyon fontos tehát úgy használni, úgy felkészülni ezeknek az informatikai eszközöknek, lehetőségeknek a használatára, hogy egyszerre tudjuk megtartani és elnyerni az ügyfelek bizalmát. Másrészt meg a saját életünket ezek ne elnehezítsék, hanem megkönnyítsék. Persze ez nem megy egyik pillanatról a másikra” – tette hozzá az OBH elnöke.

A projekt a Széchenyi 2020 program keretében, több mint 2,5 milliárd forint vissza nem térítendő uniós támogatással valósul meg, elsődleges célja a bürokráciacsökkentés.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

CPAC Hungary - élőben a HírTV műsorán

Európában először Budapesten, május 19-20-án rendezik meg a Conservative Political Action Conference-t (CPAC, konzervatív politikai akciókonferencia). Az előadásokat a HírTV, a Facebook-oldalunk és a Youtube-csatornánk élőben közvetíti.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!