2024. 10. 08. Kedd Koppány napja
Jelenleg a TV-ben:

Hazahúzó

Következik:

Szomszédaink a magyarok - Auzstria, Horvátország, Szlovénia 03:00

Belföld

Bayer Zsolt: Legalább magunknak mondjuk el!

Csak gyávaság és szolgalelkűség van a túloldali sajtóban az „ellenállás” ócska farsangi jelmezében – írja a Magyar Nemzeten megjelent véleménycikkében Bayer Zsolt, amelyet változtatások nélkül közlünk.

  • Bayer Zsolt: Legalább magunknak mondjuk el!

Ócska, lapos, megpenészedett közhely, hogy a politika mocskos. A közhely pedig onnan ismerszik meg, hogy van benne igazság. De ebben már nincs. Mert a mocsok maga a patyolat ahhoz képest, ami ma már a politikában zajlik. Itt és mindenütt. Akik pedig benne vannak s undorodnak tőle, ráadásul elszenvedői az egésznek, azok leginkább hallgatnak, nem reagálnak, mert ez is egy kommunikációs stratégia, amely szerint hagyni kell, mert akkor majd elmúlik magától.

Talán ebben is van igazság, de mindig mindent nem lehet hagyni. Mert beég. Odakozmál, „s lerakódik, mint a guanó, / keményen, vastagon.”

De akkor miért hagyjuk? Lusták vagyunk vagy inkább gyávák? Nem tudom. De nincs ez így jól. Nincsen jól, hogy lerakódik és beég a pedofília vádja, s mi hagyjuk. „Pogány itt mindenki, ha velem van és nem Istvánnal” – énekli Koppány (s fele szívünk azért mindig az övé), ma ez úgy szól, hogy pedofil itt mindenki, ha Orbánnal s a kormánnyal van.

Nem, dehogy volt elég áldozat a köztársasági elnök és az igazságügyi miniszter! Akik hibáztak, persze, s távoztak, sajnos, aki a legnagyobb hibát (vagy inkább bűnt) elkövette ebben az ügyben, az nem távozott. De a teljes mocsokáradat azonnal át lett csatornázva a miniszterelnökre (soha nem foglalkozik kegyelmi ügyekkel, nem is dolga, nem is hatásköre), a kormányra, a Fideszre, s bárkire, aki kormánypárti. S az egész hazugságból és rágalomból megkoreografált Danse Macabre, az egész középkori szurokban és tollban hempergetés, lincselés első számú levezénylője a túloldali sajtó, s persze nyomában a „szociális média” – Istenem, mennyire gyűlölöm már a kifejezést is, hát még a dolgot magát, ez a XXI. század egyik rákos fekélye, s persze ne dicsekedjünk magunknak azzal, hogy a mi találmányunk lenne, hiszen ismerjük már az Athéni színből:

ELSŐ A NÉPBŐL

Nem hall az ember semmi izgató

Hírt, mintha sergünk ellent sem találna.

MÁSODIK A NÉPBŐL

És itthon is oly álmos minden ember,

Tán senki sem kohol már terveket,

Mint hajdanán, miknek kivitelére

A felséges nép torka kellene.

Ma reggel óta járom e helyet,

S szavazatomra nem akad vevő.

(...)

ELSŐ DEMAGÓG

Te nem vagy bérenc, mert ki sem veszen meg.

Polgárok! fájva emelek szavat,

Mert a nemes szívnek fáj, a nagyot

Porig alázni; s egy nagy férfiút

Kell vonnom bírószéketek elé

A dísz-szekérről.

Ezt hívják ma szociális médiának. Ez a Facebook világa, ahol senki sem parancsol, csak az amerikai deep state, amely megtiltja Zuckerbergnek, hogy elnökválasztás idején például Biden fiának viselt dolgairól szólni merjen, s mindezek után a budapesti amerikai nagykövet ideböfög megint, kioktat bennünket demokráciából és szabad sajtóból.

ELSŐ DEMAGÓG

De bármint fáj szivem, mégis beszélek,

Mert téged, óh, dicső, fejdelmi nép,

Még hadvezérednél is többre nézlek.

MÁSODIK DEMAGÓG

Ez árus lelkü, éhenholt csoportot,

Mely eb gyanánt a hulladékra les

Gazdái asztaláról? - Óh, te gyáva,

Ízlésedet nem írigyelhetem.

Tessék, itt van mindenki, akiről beszélek, itt van mindenki, az antik Athénból.

S akkor jönnek, ezek, s löttyintenek egy fandli rágalmat mindenkire. S az „árus lelkű, éhenholt” csoport a Facebookon folytatja, az idők végezetéig. Pedofil itt mindenki, ha Orbánnal van s nem Magyarral.

S mi hagyjuk. Hagyjuk, hogy megérkezzen füttyszóra az első demagóg, s közzétegye:

„Válasz: Volt fideszes képviselő sógora a pedofília miatt bíróság elé állított pap. A kiskorúak megrontásával vádolt R. Gábor a Pázmány Péter Katolikus Egyetem rektorával közös tanyán fogadott relaxálni politikusokat, értesült a lap. A Válasz Online úgy tudja, Semjén Zsolt is a vendégei közt volt. A volt plébános sógornője fideszes politikus.”

Remélem, értik. Fideszes sógornő és Semjén Zsolt, valamint „közös tanya”. Kész is a vödör moslék, amit kiöntenek az „árus lelkű, éhenholt csoport” elé, s az boldogon felhabzsolja, majd visszahányja a Facebookon. Ez Athénban így ment:

ELSŐ DEMAGÓG

Halld hát a vádat, nép! nagy Miltiádész

Eladta a hont.

MÁSODIK DEMAGÓG

Óh, hazudsz, hazudsz!

Hallgassatok, vagy késő bánalomnak

Ér szégyene.

ELSŐ A NÉPBŐL

Le onnan, szemtelen!

(Egészen a tömegbe sodorják.)

ELSŐ DEMAGÓG

Ifjúságod virága van kezében,

Lemnoszt be bírta venni egy csapással,

S most veszteg áll Phárosznál. Megfizették.

HARMADIK A NÉPBŐL

Halál fejére.

 Ma meg így. A pedofil pap sógornője fideszes, tehát pedofil, vagyis az egész Fidesz pedofil, írjuk is rá gyorsan egy molinóra, hogy „pedofidesz” és vonuljunk az utcára, s akkor ott van még a tanya, ahol vendég volt a Semjén, hát persze, hogy ő is pedofil.

Ezt a moslékot kell odaönteni a „népnek”, s majd visszahányja. S igen, találsz a Facebookon már „oknyomozó anyagot”, amelyben Semjént egyenesen azzal vádolják, hogy egy „bizonyos vadászházban” „kiskorú cigány fiúkkal szokott fajtalankodni”.

Édes Istenem...

Semjén Zsolt 1977 szeptembere óta a barátom. Mert akkor lettünk osztálytársak a gimnáziumban, s mert mindketten feltűnően „Ricsés” csávók voltunk. 1977 óta... 47 éve. Mindent tudunk egymásról, életünk nyitott könyv a másik előtt. S igen, Zsolt a hetvenes évek óta jár ugyanabba a templomba a ferencesekhez, minden vasárnap, feleségével, Gabival, aki szintén osztálytárs és kedves, jó barát, és a hetvenes években nem volt jó pedigré templomjáró hívőnek lenni. De ők azok voltak. S aztán Zsolt teológiát végzett, ami akkoriban szintúgy nem tartozott a „felkapott szakmák” közé, ugye. S őt „álkeresztényezik” azok a retek, bunkó prolik, akik belebüfögik a nyilvánosságba, hogy „szoktak bérmálkozni”, s álkeresztényezik a túloldali „sajtó” első demagógjai, ugyanis az aljasság örök, az ördög örök, Athénban is Lucifer áll Ádám háta mögött. S most már pedofilozzák is, miképpen hosszú évek óta terjesztik azt a hazugságot is róla, hogy „helikopterről vadászott” rénszarvasra, amiből megint csak egy szó sem igaz, de hát az kit érdekel? Idestova másfél évtizede vadászom ővele, vele, aki édesapja révén kisgyerek korában ismerkedett meg a vadászattal, s akinél etikusabb vadászt nem is ismerek talán idehaza, s akkor ez...  

Eh, mit! Már akkor megírtam, többször is az egészet, elolvashatják újra itt.

És itt:

És számít? Nem számít. Már holnap le fogják írni valamelyik Facebook-posztban, hogy Semjén helikopterről vadászott. Már holnap. Már 2500 éve:

ÉVA (a csarnok lépcsőzetére lépve)

Szivem mindig szorul, ha éhező nép

Itéletét látom nagyok felett.

Ha sárba hull a fényes, kárörömmel

Szemléli a pór, gúnnyal illeti,

Mint hogyha önmocskát is igazolná.

S hogy mi változott mégis? Ez már nem az éhező nép, messze nem az. Ez a nem éhező lumpenproli. Csak az önmocsok változatlan. S most Semjén pedofíliája van soron. Istenem, 47 éve a barátom, a felesége a barátom, három csodálatos gyermekük van, boldog és tiszta házasságban élnek immár 36 éve – és akkor ezt meg lehet tenni velük. Így, többes számban, mert az a féreg, aki ezeket a rágalmakat terjeszti, nem csupán Semjént mocskolja, hanem a feleségét és a gyerekeit is. És mi hallgatunk, és mi tűrjük – miért is?

És mi mindig tűrünk és mindig hallgatunk. Pedig olyan egyszerű (lenne) az igazság, s olyan fontos (lenne) szólni róla. Elmondani, legalább a mieinknek... De nekik meg minek, ugye, hiszen ők úgy is tudják. Ők tudják, attól, hogy valakiről kiderül, pedofil, még nem válik pedofillá az egész környezete, baráti köre, s az intézmény, ahol dolgozott. Mert ritka az olyan pedofil (és homokosorgiákra járó pap), aki azzal kezdi bemutatkozáskor, miszerint „jó napot kívánok, szervusztok, pedofil vagyok, homár vagyok és b...ziorgiákra járok, de remélem nincs ezzel semmi gond, akkor kezdjük a munkát és barátkozzunk”.

Szóval a mieinknek minek? Azoknak meg, odaátra – hát azoknak szintúgy minek...

Rendben. Akkor csak magunknak. Mondjuk el magunknak, hogy ezeket a gazembereket igenis meg kell keresni és fel kell jelenteni.

Mondjuk el azt is, hogy nincsen rendjén, ha egy nő (vagy már kiérdemesült matróna, kiöregedett k...rva) beballag a nyilvánosság erre kitalált, sötét és ocsmány tereibe, s ott előadja, hogy őt húsz-harminc vagy száz éve megerőszakolta a... És itt egy ismert és elismert művész, politikus vagy valami celeb neve szokott következni, aki többnyire jó gazdag, mert az nem árt, szóval az a bizonyos megerőszakolta, erőszakoskodott vele, az a bizonyos bántalmazó kapcsolatot tartott fenn, az a bizonyos megalázta és verte őt – ismerik, ugye? És a forgatókönyvet is ismerik, igaz? Mert ilyenkor a nyilvánosság erre kitalált és fenntartott, sötét és ocsmány termeiben azonnal készpénznek veszik a hallottakat, és elindul a hajsza, az üldözés, a virtuális lincselés, a kicsinálás, ha kell, igazi halálig.

Na de mi történik akkor, ha egy olyan személy mondja el a maga történetét, akit a nyilvánosság erre kitalált, sötét és ocsmány tereiben gyűlölnek és ellenségként tartanak számon?

Mi van akkor, ha mondjuk Varga Judit és Vogel Evelin meséli el, kicsoda is az a Magyar Péter?

Akkor mindjárt kiderül, hogy nevezettek a propaganda részei és azért mondják, amit mondanak, akkor el lesz mondva, hogy micsoda visszataszító dolog az ilyen kitárulkozás, akkor el lesz mondva, hogy nevezettek hazudnak, sőt, pénzért hazudnak, és különben is, hát kinek beszélnek ezekről a dolgokról, hát a propagandának!

Ha a kevéssé ismert és mérsékelten tehetséges színésznő bemegy a „függetlenobjektív” sajtóba, és elmeséli, hogy őt ezer éve a Marton László fogdosta a taxiban, akkor az maga a szentbeszéd és az ország egyik legjobb színházi rendezőjét belekergetik a halálba. Ha egy retkes ribanc bemegy a híresen „függetlenobjektív” CNN-be elmondani, hogy őt az özönvíz idején Donald Trump az egyik legnagyobb New York-i áruház női fehérnemű osztályán fényes nappal a próbafülkében megerőszakolta, akkor az is maga a szentírás, nosza, csináljuk ki Trumpot. Életszerű, igaz?  Mi sem egyszerűbb, mint fényes nappal erőszakot tenni egy nőn a nagyáruházban. Ha bármi történt volna ott, az biztosan nem volt erőszak. Vagyis előkerül a régi vicc: – Kisasszony, ez a húszezeres hamis! – Hamis? Jézusom! Akkor engem megerőszakoltak!

Hát így megy ez.

De ha Varga Judit és Vogel Evelin mesél a laikus számára is nyilvánvalóan pszichopata gazember viselt dolgairól, az kérem hazugság és propaganda. De legalább magunknak mondjuk el, hogy nem, nem az.

S itt van  a SPAR-ügy. A Spar a második legnagyobb (883 milliárd forint) árbevétellel rendelkező kiskereskedelmi üzletlánc, ennek ellenére jóval elmarad az első legnagyobb forgalmú üzletlánc nyereségességétől, mi több – veszteséges. A Spar árbevétele 117 milliárd forinttal nőtt 2023-ban, eközben vesztesége 5,1 milliárd forinttal volt több. A 2022-es évet 13,1 milliárd, míg a 2023-as évet 18,2 milliárd forint veszteséggel zárta. A 2023-as beszámolójának kiegészítő mellékletében veszteségességének okaként a kiskereskedelmi különadó befizetési kötelezettséget és a megnövekedett energiaköltséget említi.

A Spar a kormányra mutogat, miközben más kiskereskedelmi szereplők ugyanabban a piaci környezetben hatékonyan működnek. A hat nagy kiskereskedelmi lánc (Aldi, Auchan, Lidl, Penny, Spar, Tesco) közül a Spar bevételarányos nyeresége az egyik legrosszabb, és 2018 óta évről évre folyamatosan romlott, 2023-ban -2,1 százalék volt, míg a versenytársai többsége nyereséggel zárta az évet.

A Spar anyag- és személyi jellegű ráfordításai között az ELÁBÉ (eladott áruk beszerzési értéke) aránya 65,2 százalékot tett ki 2023-ban, amely a hat nagy kiskereskedelmi üzlet közül a legalacsonyabb (más üzleteknél legalább hetven százalék felett van, de van olyan üzletlánc, ahol a nyolcvan százalékot is meghaladja). A Spar a fentiek alapján versenytársainál drágábban üzemelteti az üzletláncot és ez a bevételarányos nyereség romlásában is tükröződik.

A kötelező akciózás kivezetését követően azonnal jelentősen növelte árait az üzletlánc, a liszt esetében a Sparnál volt a legnagyobb átlagos áremelkedés. Míg a saját márkás lisztjei esetében 20-50 százalékos áremelést hajtott végre, addig a gyártói márkás termékeket több mint duplájára drágította, ezzel kedvezőtlen helyzetbe hozva a magyar gyártókat. Emellett több termék árát szintén jelentősen növelte: a csirkemellfilé és a kristálycukor árát átlagosan közel 35 százalékkal, míg a 2,8 százalékos zsírtartalmú UHT-tej árát átlagosan több mint negyven százalékkal vitte feljebb.

A Spar állítása szerint a kiskereskedelmi különadó összeegyeztethetetlen az uniós jogi környezettel, így a Spar 2024 márciusában panaszt nyújtott be az EU-nál a magyar kormány diszkriminatív intézkedése miatt és azt kéri, hogy az Európai Bizottság marasztalja el Magyarországot kötelezettségszegési eljárás indításával. A Spar elsődleges célja az lenne, hogy szűnjön meg a 4,5 százalékos különadó, mert akkor új befektetéseket hajtana végre Magyarországon. Az európai testület azonban nem tett semmit, ugyanis a 2020-as Tesco-perhez hasonlóan itt is azt az álláspontot képviselték, hogy a progresszív különadók nem jogellenesek. Ennek ellenére az EU Bírósága 2024 szeptemberében az uniós joggal ellentétesnek minősítette a magyar kormány által bevezetett árstopot.

Ennyi. És azt pontosan tudjuk, hogy az EU Bírósága nem bírákból, hanem aljas és gátlástalan gazemberekből áll, akik politikai furkósbotként működnek – lásd migránsügyi ítéletük. De sajnos ma még ezekkel a rohadékokkal nem tudunk mit kezdeni, nyugalom, eljön annak is az ideje.

Ellenben a Sparral most azonnal tudunk mit kezdeni! Ráadásul semmiből nem áll! Egyszerűen hirdessünk bojkottot ellenük. Normális és tisztességes magyar ember mától be ne tegye lábát egyetlen Spar-üzletbe sem. Drágák is, szarok is, ráadásul aljas gazemberek is. Ezek ne új befektetéseket hajtsanak végre nálunk, hanem takarodjanak innen a büdös francba, de örökre!

Szóval, adjátok tovább, terjesszétek, és vegyétek komolyan: mától nem megyünk a Sparba, soha, semmiért. Oda le, a Facebook s az egyéb szociális média rettenetes bugyraiba, és természetesen a túloldali sajtó pöcegödrébe üzenjük, jó hangosan:

ÁDÁM

E gyáva népet meg nem átkozom,

Az nem hibás, annak természete,

Hogy a nyomor szolgává bélyegezze,

S a szolgaság, vérengző eszközévé

Sülyessze néhány dölyfös pártütőnek.

Csak egyedűl én voltam a bolond,

Hivén, hogy illyen népnek kell szabadság.

 S csak ismételni tudjuk: ezek között már nincs sehol nyomor. Csak gyávaság van, szolgalelkűség van az „ellenállás” ócska farsangi jelmezében, s dölyfös, pszichopata pártütők vannak. MSZMP, MSZP, MZP, MP – hamarosan marad egy M. Majd körülvesszük kerítéssel és mutogatjuk.

Forrás: Magyar Nemzet

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!