2024. 04. 14. Vasárnap Tibor napja
Jelenleg a TV-ben:

Vezércikk

Következik:

Láncreakció 04:40

Belföld

Baloldali négylábúak, jobboldali szárnyasok a belvárosban

Bajnai Gordon szövetségesei birkákkal tiltakoztak a tanyafejlesztési támogatás elnyerése ellen az 5. kerületben, a Fidelitas aktivistái pedig libákkal idézték fel a Hajdú-Bét csődjét. A kerület alpolgármestere azt mondta: a Hold utcai vásárcsarnok korszerűsítése a tanyasi termelőknek is piacot jelent majd.

Birkák az egyik oldalon, libák a másikon. A négylábúakat a Bajnai-szövetség aktivistái hajtották az 5. kerületi önkormányzat elé. Budapest belvárosa a tanyafejlesztési támogatásokból nyert el 220 millió forintot a Hold utcai piac felújítására. „Az Együtt-PM szövetségnek azzal egyáltalán semmi problémája nincs, hogy a kerület forrásokat kap, azzal sincs semmi problémánk, hogyha a piacot felújítják. Nekünk azzal van problémánk, hogy itt átláthatatlan, sunyi módon osztanak el közpénzeket” – mondta Barabás Richárd, az Együtt–PM Szövetség aktivistája.

A Fidelitas tagjai tollas hátúakkal érkeztek, az ellendemonstrálók szerint Bajnai Gordon is ludas volt a Hajdú-Bét csődjében. Az Együtt–PM Szövetség gyapjas akciójára az 5. kerület alpolgármestere is megadta a választ. „Az ötödik kerületi önkormányzat nem tanyafejlesztési programon indult a Vidékfejlesztési Minisztérium pályázatán, hanem egy olyan pályázaton, amely a tanyasi termelőket hozza be a belvárosba és a tanyasi termékeket hozza közvetlenül a belvárosi, illetve az ide látogató lakosságnak” – jelentette ki Puskás András. Hozzátette, a Hold utcai piacon negyven őstermelő árusíthatja majd portékáit.

Tovább erősítenék a tanyavilágot

A tanyavilág megerősítését is belevenné a Fidesz–KDNP választási programjába a Nemzeti Fórum. A kormánypártok szövetségesei közé tartozó szervezet a nemzettudatot történelmi kalandfilmekkel, rajzfilmekkel és ismeretterjesztő könyvsorozattal erősítené, és külön figyelmet fordítana a magyarok egészségi állapotának javítására is. A Nemzeti Fórum országos gyűlésén előadást tartott az MDF első elnöke, Bíró Zoltán, a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet főigazgatója is. Azt mondta, hogy a rendszerváltozásról kialakult nem valós képen a lehető legnagyobb tárgyilagossággal szeretne változtatni az intézet.

„Arra a kérdésre igyekszünk választ adni, hogy vajon miért maradt el, és milyen okokból maradt el, az igazságszolgáltatás. Ennek jogi, morális és politikai kérdései mellett szerepelnek azok a kérdések is, hogy hogyan alakult például a Kárpát-medencében élő, illetve a Nyugat-európai, vagy nyugati szórványban élő magyarság helyzete a rendszerváltással” – mondta Bíró Zoltán.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Globál – Megvan mit akar a nyugat Oroszországtól + videó

Globál – Megvan mit akar a nyugat Oroszországtól + videó

Oroszország javát – vagy inkább javait akarja a pénzügyi háttérhatalom, és úgy tűnik kitart emellett az elhatározása mellett még akkor is, ha ezzel az atomháború szélére sodorja a A részletekről beszélt Boros Imre, közgazdász és Bogár László közgazdász a Globalban. Vigyázat a nyugalom megzavarására alkalmas tények hangzanak majd el. Szerkesztő-műsorvezető: Virághalmy Sarolta.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!