2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Szigorúan titkos - Magyarország a Varsói szerződésben

Következik:

Európai Híradó 04:00

Magyarország élőben

Balog Zoltán: A keresztény kultúra alapján védhető az emberi méltóság

A Magyarország élőben adásának első részében Velkovics Vilmos műsorvezető vendége Balog Zoltán református lelkész, a Protenstás Fórum elnöke volt. Szó volt róla, hogy május végéig tart a Protestáns tavasz rendezvénysorozat, valamint arról, hogy összefogott a világ a Notre-Dame-ért.

  • Balog Zoltán: A keresztény kultúra alapján védhető az emberi méltóság

A Notre Dame sorsa

Hívők és nem hívők egyaránt megrendültek a francia katedrálisban pusztító tűz láttán. Balog Zoltán elmondta: az egyháznak már régebben is „komoly segélykiáltásai voltak” a párizsi templom sorsát illetően. Valamikor száz évvel ezelőtt asz összes ottani templomot államosították. Ezért az egyháznak nincs lehetősége, sem eszköze, hogy egy ilyen hatalmas műemléket megfelelően karban tartson. Már évekkel ezelőtt látszott, hogy a Notre Dame helyzete kritikus. „Ez a tragédia azt is üzeni nekünk, hogy eléggé figyelünk-e azokra a kincsekre, amik számunkra a keresztény önazonosságunkat, a hitünket, a keresztény kultúránkat jelenti” – jelentette ki Balog. Szerinte ezek egyszerre szellemi és egyszerre materiális valóságok is. „Egyedül az Isten képes arra, hogy a rosszból jót hozzon ki” – fogalmazott a Protestáns Fórum elnöke.

Protestáns tavasz – Budapest

A Protestáns Fórum Virágvasárnapon egy rendezvénysorozatot indított el, amely a lelki megújulást hivatott szolgálni. A programsorozatról Balog elmondta, hogy minden alkalommal próbálnak valami újat, többletet nyújtani a Hold-utcai templomba betérőknek. Az alkalomhoz illő meghitt hangulatot egy olyan Bach-orgona is segíti, amely egyedülálló itt Közép-Európában. A Protestáns tavasz keretében ezen a hangszeren játszanak majd nagy nevű nemzetközi zenészek.

Nagycsütörtöktől mindenki előtt nyitva tartanak, hogy ki-ki elmélyülhessen, lelki többletet nyerhessen. Május végéig tartanak a Protestáns tavasz rendezvényei. Budapest belvárosában az emberek a 21. században is elvezethetőek a kétezer éves titkokhoz, csak meg kell találni a a megfelelő hangot hozzájuk – tette hozzá Balog Zoltán.

A keresztény kultúra tisztelete hozzájárulhat ahhoz, hogy egy vegyes társadalomban is erősek tudjanak maradni az európai értékek. A magyar kormány egykori plakátkampánya is erről szólt – mondta Balog, majd így folytatta – „az a mondat volt benne, hogy ha idejössz, és tiszteletben tartod a törvényeinket és a kultúránkat, akkor jöhetsz”. Ám ha azért jön valaki, hogy itt egy más – például iszlám – világot kíván teremteni, akkor nincs itt keresnivalója – húzta alá Balog Zoltán. „Biztos vagyok benne, hogy meg lehet találni a kereszténységben azt az erőt, amely majd utána erőt parancsol” – tette hozzá a műsor vendége.

 Hír TV

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Szijjártó Péter: a béke színe a narancs, a béke neve Fidesz + videó

Szijjártó Péter: a béke színe a narancs, a béke neve Fidesz + videó

Az idei európai parlamenti (EP) választáson újra döntést kell hozni a háború vagy béke kérdésében, márpedig a béke színe a narancs, a béke neve Fidesz - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten a Fidesz kampánynyitó rendezvényén.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!