2024. 05. 08. Szerda Mihály napja
Jelenleg a TV-ben:

Napindító

Következik:

Sötétségben, fényben - Útközben Csender Leventével 11:00

Belföld

Balog: Ez erkölcsi kérdés is

A hallgatói szerződések ügye a kormány számára erkölcsi kérdés is – mondta el Balog Zoltán.

Mindig lesznek olyanok, akik kívül akarnak maradni a konszenzuskereső politikán – mondta el Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a Hír TV Kontraszt című műsorában, rámutatva arra, hogy nem mindegyik diák- és a pedagógusszervezettel tudtak megállapodni. Hozzátette, a diákok korábban meg nem hozott döntések, kiszivárgott tervek miatt vonultak utcára. De a hallgatókkal később nyolc pontot aláírtunk, melyben egyetértünk – mondta Balog. Egy komoly ügyben volt csupán visszalépés, ez a diákhitel ügye, melyben a hallgatók nem értették meg a kormány szándékát. A 16 szak esetében ugyanakkor engedtek, itt is lesz állami finanszírozás, de magas pontszámokat húznak meg.

A miniszter elmondta, a hallgatói szerződések ügyében nem fog engedni a kormány. Ugyanis erkölcsi kérdés, hogy akibe a magyar állam befektet, annak a megszerzett tudása ne csak saját magának, hanem a közösségnek is hasznára váljon, ezt a kettőt egyensúlyba kell hozni.

A pedagógusok béremelésével kapcsolatban kijelentette, hogy tavasz végére, nyár elejére várhatók fejlemények, sok múlik azon, kikerülünk-e a túlzottdeficit-eljárás alól, illetve, hogy a költségvetés mit enged majd meg, ennek függvényében lehet szó béremelésről.

A révkomáromi Selye János Egyetemmel kapcsolatban egyeztettek Dusan Caplovic szlovák oktatásügyi miniszterrel, és jó együttműködés alakult ki a két fél között, ráadásul Szlovákia nagyon segítőkész volt. Balog Zoltán szerint a közös magyar-szlovák érdekek felülírhatják a feszültségeket.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!