2024. 12. 04. Szerda Borbála, Barbara napja
Jelenleg a TV-ben:

Napindító

Következik:

1920 - Mi lett volna, ha... 11:05

Belföld

Balatoni Katalin: a kormány vonzóvá teszi a pedagóguspályát

A kormány minden intézkedést megtesz, amivel vonzóbbá tudja tenni a pedagóguspályát – hangsúlyozta Balatoni Katalin, a Belügyminisztérium köznevelési helyettes államtitkára a tanári pálya népszerűsítésére indított rendezvénysorozat budapesti állomásán elmondott köszöntőjében kedden.

  • Balatoni Katalin: a kormány vonzóvá teszi a pedagóguspályát

Szeged és Debrecen után Budapesten az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Lágymányosi Campusa volt a harmadik helyszíne az "Akik arra születtek" Pedagógus álláshelyek 2024. elnevezésű országos programsorozatnak, amely a pedagógusképzésben részt vevő hallgatóknak mutatja be az álláslehetőségeket.

Balatoni Katalin hozzátette: a pedagógusképzés területén a munkaerőhiányt a kormány úgy akarja enyhíteni, hogy minden intézkedést megtesz, amivel vonzóbbá tudja tenni a pedagóguspályát, ennek egyik eleme a január 1-jével bevezetett új életpályatörvény, valamint a szintén január 1-jével megvalósuló, történelmi mértékű béremelés.

A helyettes államtitkár hangsúlyozta: már 551 ezer forint a gyakornoki átlagbér, ami "olyan belépő, ami biztonságot adhat a fiataloknak".

Hozzátette: 2025-ben további 21 százalékos béremelést várhatnak a pedagógusok.

Balatoni Katalin azt mondta: reményei szerint az állásbörze - amelyet további helyszíneken a következő fél évben folytatnak - olyan teret képes biztosítani a végzős hallgatóknak, fenntartóknak, igazgatóknak, ahol meg tudnak ismerkedni egymással, van lehetőség beszélgetni, "összekapcsolódni".

Borhy László a köszöntőjében arról beszélt, hogy az ELTE rektoraként kiemelten fontosnak tartja a pedagógusképzést, és büszke az egyetemi oktatóikra, köznevelési intézményeikre, azok jelentős sikereire és a pedagógusaikra, akik fontos pillérei az egyetemnek.

A pedagógusképzés területén az egyetem mindent megtesz, hogy időről időre megújuljon, a "hozzánk méltó minőségi színvonal" megőrzésével - hangoztatta.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

A nap kérdése

A nap kérdése

Használ a gyermekvédelmi intézményekben gondozottaknak, hogy politikai kampány eszközei?
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!