2024. 06. 15. Szombat Jolán, Vid napja
Jelenleg a TV-ben:

Szinbád

Következik:

Szélesvásznú történelem - Szinbád 22:00

Belföld

Bajnai a korrupciós ügyek miatt magyarázkodik

A korrupciós ügyek kivizsgálására gyorsított bírósági rendszert vezetne be a Együtt 2014 – Párbeszéd Magyarországért választási szövetség 2014 után. Bajnai közben a pozsonyi Új Szónak úgy nyilatkozott, elvállalná a baloldal miniszterelnök-jelöltségét.

A Bajnai Gordon vezette tömörülés szerint ugyanis az elmúlt három évben megnőtt a korrupciós ügyek száma. Az MSZP egykori kormányfője azonban nem tartja magát felelősnek azért, hogy miniszterelnöksége alatt számos sikkasztási ügy is kirobbant, a többi között a nokiásdoboz néven elhíresült Hunvald–Hagyó-ügy.

„Az Budapesten történt, nem a kormányban" – reagált a feltevésre Bajnai. A volt kormányfő elmondása szerint az általa vezetett kormány idején indultak az említett vizsgálatok, akkor még a kormány nem szólt bele az igazságszolgáltatás dolgába, sem az ügyészségébe, sem a rendőrségébe. Bajnai hozzátette: a BKV-botrányok után éppen ő kezdeményezte azt, hogy az állami vezetők fizetései legyenek nyilvánosak.

Bejelentkezett miniszterelnök-jelöltnek

Közben Bajnai Gordon a pozsonyi Új Szónak azt mondta, elvállalná a baloldal miniszterelnök-jelöltségét. Szerinte ugyanis az ellenzéket olyan embernek kell vezetnie, aki nem csak győzni tud a választásokon, de a kormányzásra is alkalmas.

A Fidesz szerint hiteltelen

Hiteltelen korrupcióellenes kérdésekben Bajnai Gordon – mondta Hoppál Péter. A Fidesz szóvivője szerint a volt kormányfő érdekeltségébe tartozó, csődbe ment Hajdú-Bét-ügy is ezt bizonyítja. Hoppál Péter úgy fogalmazott, a cég ügyét elsumákolták, az 500 károsult magyar család mintegy 6 milliárd forintját offshore cégeken keresztül kimenekítették. A fideszes politikus sérelmezte, hogy Bajnai Gordon Haza és Haladás Alapítványa a Hajdú-Bét egykori elnökének tulajdonában álló irodáját bérli, a választási szövetségének plakátkampányát pedig egy másik volt Wallis-vezető támogatja. A Fidesz ezért azt kérdezi Bajnai Gordontól: erkölcsösnek tartja-e, hogy a kisemmizett magyar családok pénze járul hozzá a kampányához?

– A Hajdú-Bét vonatkozásában mintegy 6 milliárd forintról tudunk, az 500 magyar család pénzét gyakorlatilag elnyelte a föld úgy, hogy a Wallis cégcsoport semmit nem tett, sőt egy nagy gödröt ástak, ha tetszik, így is fogalmazhatunk. Az ásásban pedig nyilvánvaló, hogy az akkori vezérigazgatónak, Bajnai Gordonnak jelentős szerep jutott – jelentette ki Hoppál Péter.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!