2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Napindító

Következik:

Napindító 09:30

Belföld

Azbej Tristan: az üldözött keresztények az egész világon megérdemlik a figyelmet

Ferenc pápa moszuli látogatásán megköszönte a magyarok iraki segítségét, és áldását adta a misszióra, mikor szót váltott Azbej Tristannal, az üldözött keresztények megsegítéséért felelős államtitkárral - olvasható a csütörtöki Magyar Nemzetben.

  • Azbej Tristan: az üldözött keresztények az egész világon megérdemlik a figyelmet

Az államtitkár a lapnak elmondta, hogy az üldözött keresztények nemcsak Irakban, de az egész világon megérdemlik a figyelmet. Az iraki keresztények segítséget vártak volna a nyugati keresztény világtól, amikor az Iszlám Állam elfoglalta a szülőföldjüket, és három lehetőséget kínált nekik: vagy áttérnek muzulmán hitre, vagy elmenekülnek, vagy az életükkel fizetnek. Ezt a segítséget akkor, 2014-ben nem kapták meg, hatalmas veszteségeiket így csak súlyosbította a magukra hagyatottság érzése.

Ebben a helyzetben Magyarország volt az első nyugati ország, amely nem csupán a segítségükre sietett, de külön kormányzati egységet hívott életre, majd elindított egy humanitárius programot Hungary Helps néven - emelte ki.

Mint mondta, úttörő szerepüket arra használták fel, hogy más kormányokat is meggyőzzenek, támogassák az üldözött keresztényeket, de ne átláthatatlan nemzetközi rendszereken keresztül, hanem közvetlenül.

Ebben a diplomáciai munkában eleinte egy általános közömbösséget tapasztaltunk, még abban sem sikerült közös nevezőre jutnunk, hogy a kereszténység üldözött vallás. Idővel azonban beért a munkánk gyümölcse, mára egyik fő együttműködő partnerünk Lengyelország, két éve kifejezetten magyar kezdeményezésre az Egyesült Államokkal is közös programjaink vannak, Észtországgal, Görögországgal is dolgozunk, és előrehaladott tárgyalásokat folytatunk például Németországgal, Szlovéniával, Brazíliával - ismertette Azbej Tristan.

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Utolsó útjára kísérték Tordy Gézát + videó

Utolsó útjára kísérték Tordy Gézát + videó

Lukács Sándor: "A kincs az az üzenet, amit át tudunk adni úgy a lelkekben minél tovább megmaradjon. És te, Gézus… ezeknek az üzeneteknek katartikus átadója voltál... A jó Isten legyen veled."
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!