2024. 05. 07. Kedd Gizella napja
Jelenleg a TV-ben:

Hazahúzó

Következik:

Bercsenyi ejtőernyős huszárok 03:00

Belföld

Az ország állapotát radikálisan javítaná a Kásler-terv

Biró Marianna, az Index újságírója és Szajlai Csaba, a Figyelő főszerkesztő-helyettese elsőként Kásler Miklós nagyszabású, komplex népegészségügyi tervéről beszélgettek a Lapzártában.

  • Az ország állapotát radikálisan javítaná a Kásler-terv

A tervek szerint az elkövetkező években az eddigi duplája, közel 1500 milliárd forint megy az egészségügybe, ami elképesztő összeg. A kormánynak már 2010-ben volt népegészségügyi szakmai koncepciója, a Semmelweis-terv, amit Szócska Miklós dolgozott ki. A mostani, Kásler Miklós neve által fémjelzett terv a vizsgálatok gyakoriságát és a szűrések és megelőző programok fontosságát hangsúlyozza.

Bíró Marianna szerint erre nagyon nagy szükség van, és pont a Népszava hozott nyilvánosságra egy belső anyagot a Kásler-tervről. Az újságírónő rámutatott, hogy ezt a koncepciót a Fidesz-szavazók több mint kétharmada is támogatja, akik ugyanúgy nem elégedettek az egészségügy jelenlegi állapotával. Nem lenne meglepetés, ha a kormány foglalkozna ezzel, mindannyian csak drukkolhatunk, hogy ez megvalósuljon, és a szakemberek is ezt támogatják – mondta Bíró Marianna.

Szajlai Csaba szerint is a 2020-as költségvetésnél fognak kiderülni a valós ráfordítások. A korábbi ciklusokban a vidéki kórházak fejlesztése már megvalósult de Budapesten a 24 órában vagyunk – fogalmazott a Figyelő főszerkesztő-helyettese. Hangsúlyozta azonban, hogy ez nem csak állami, hanem egyéni probléma is. Fontos az egészségtudatosság, hisz sok például az elhízott ember. Ezek olyan területek, a rák, a szív- és érrendszeri panaszok, amik abból erednek, hogy nem foglalkozunk magunkkal. Sok ösztönző rendszer kell, a privát oldalon is, be kell látni ennek a fontosságát – véli Szajlai Csaba. 

Bíró Mariann szerint is fontos, hogy az oktatás és az egészségügy javítása, hisz évtizedes lemaradás van ezeken a területeken. Úgy véli, hogy míg nominálértéken nő, de reálértéken csökken az ezekre fordított összeg. A Kásler-tervben érzem a nyomást, érzem ennek a súlyát, és reméljük a végén jól döntenek, és sikeres lesz – mondta. Rámutatott, hogy míg az infrastrukturális fejlesztések közül a vidéki struktúra növelése megtörtént, ellenben ott  a legkevesebb háziorvos, és a kormánynak ez is prioritás kell hogy legyen. A bérrendezés ellenére az Európai Unió egészének problémája, hogy az egyes országok elszívják egymás orvosait, és ezzel is kellene valamit kezdeni – zárta a Lapzárta első témáját Földi-Kovács Andrea.

Tekintse meg a teljes beszélgetést:

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!