2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Belföld

Az MSZP kritizálta, a pártelnök felvette a CSOK-ot

A kormány otthonteremtési programját kritizálta mégis felvette a CSOK-ot az MSZP elnöke. Tóth Bertalan legfrissebb vagyonnyilatkozata szerint saját erdővel, hétvégi házzal és egy pécsi ingatlannal is büszkélkedhet.

  • Az MSZP kritizálta, a pártelnök felvette a CSOK-ot

Bangóné Borbély Ildikó 2016-ban a családi otthonteremtési kedvezményt kritizálta. A szocialista képviselő szerint a CSOK csak a gazdagoknak elérhető.

Később a kamuvideójáról és a kamustatisztikáról elhíresült Korózs Lajos is a CSOK-ot támadta. A szocialista politikus azt mondta, hogy a támogatás arra, hogy a gazdagok minél több lakást tudjanak venni.

Tóth Bertalan karácsonykor saját közösségi oldalán kesergett arról, hogy szerinte a kormány nem segít az embereknek. Azonban legfrissebb vagyonbevallásából kiderült, a szocialisták vezetőjeként ő felvette a 10 milliós támogatást.

Párttársai nem akarták kommentálni elnökük CSOK igénylését. Gurmai Zita tudomást sem vett stábunkról.

Szakács László szerint nem aggályos, hogy eddig támadták a CSOK-ot ezzel szemben a pártelnökük igénybe veszi.

Ezt már a parlament gazdasági bizottságának elnöke mondta híradónknak. Bánki Erik szerint ebből is látszik, hogy az ellenzék sem gondolja komolyan azt, amit a Parlamentben mond.

A KDNP frakcióvezetője szerint a szocialisták ezzel a lépéssel elismerték, hogy a kormány családtámogatási rendszere bárki számára elérhető.

Tóth Bertalan egyébként meglepően vagyonos ember a 2020-as nyilatkozata alapján. Egy pécsi lakóház tulajdonosa felerészben, de emellett bevallott még egy erdőt, hétvégi házat, és több pécsi ingatlant is. Az is kiderült a nyilatkozatából, hogy 2020-ban felerészben vett egy 154 négyzetméteres pécsi családi házat. Továbbá egy 3 millió forintos és egy 72 600 eurós életbiztosítása is gazdagítja.

Hír TV

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!