2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Sajtóklub

Következik:

Célpont 09:05

Belföld

Az MSZP és a DK szerint Szávaynak távoznia kell

Az ellenzéki pártok közül csak a Demokratikus Koalíció és az MSZP nyilatkozott úgy, hogy vissza kellene adnia parlamenti mandátumát Szávay Istvánnak. Az LMP és a Párbeszéd a Jobbik belügyének tartja a történteket.

  • Az MSZP és a DK szerint Szávaynak távoznia kell

Februárban a Hódmezővásárhelyi időközi polgármester választás óta is több alkalommal előfordult, hogy a Jobbik is koordinált az baloldali ellenzék által támogatott jelölt sikere érdekében.

Legutóbb Budapesten a 15. kerületben segítette ki az radikális párt az ellenzéki pártokat, a szeptemberi voksoláson, nem indítottak saját jelöltet, pénzhiányra hivatkozva. Az LMP ezt az együttműködést továbbra is fenntartaná, annak ellenére, hogy Demeter Márta szerint is vállalhatatlanok a Szávay István szavai amit egy vita során egy zsidó számrazású nőre tett.

Az egyértelmű, hogy elfogadhatatlan bármilyen ilyen kijelentés amit tett Szávay István, nyilván ezért elnézést is kell kérnie ami megtörtét a többi a jobbikra tartozik, az, hogy a választásokon milyen technikai együttműködések lehetnek az nem egy emberről szól itt nem politikai szerepvállalásról vagy közösségről beszélünk hanem egy napi gyakorlati munkáról ami egyébként rendkívül eredményes– nyilatkozta Demeter Márta. 

A Párbeszéd társelnöke is óvatosan fogalmazott a Hír Tv kérdésére, azt mondta, hogy elegendőnek tartja a következményeket.

Karácsony Gergely: Én örülök annak, hogy volt következménye ennek a vállalhatatlan magatartásnak

Hír TV: És ez elegendő volt, vagy Szávaynak távoznia kellene akár a Parlamentből, akár a politikából?

Karácsony Gergely: Nem tudom pontosan mi történt, de hogy nem maradt következmények nélkül azt pozitiív fejleménynek gondolom

Hír TV: Ez elengedő, hogy együttműködjenek...

Karácsony Gergely: A Jobbiknak van egy nehéz öröksége ami ezekből a mondatokból most újra felidéződött.

Az DK vezetése már nem ilyen megértő, távozásra szólították fel a képviselőt.

Én egyetlen egy olyan országgyűlési képviselővel sem tudok közösséget vállalni aki így nyilatkozott akár a zsidókról akár a nőkről az ilyen embereknek nincs helye az országgyűlésben én annak örülnék ha a képviselő magától lemondana– mondta Oláh Lajos a DK képviselője. 

Az MSZP szerint a Jobbiknak kellene lépéseket tennie annak érdekében, hogy a képviselő távozzon a közéletből.

A Jobbik jó lenne, hogy ha kitalálná milyen párt civilizált néppárt aminek muntatják magukat vagy egy ordenáré zsidózó párt aminek Szávay mutatta magát. Ki kellene dobniuk Szávay istvánt, Szávayval semmilyen együttműködést nem tudunk elképzelni ez magától értetődő a mi részünkről– mondta Bárány Balázs az MSZP elnökségi tagja. 

Rangos Katalin televíziós közben ordas bunkónak nevezte a Jobbikos politikust antiszemita kiszólása után. A riporter, aki korábban Vona Gáborral készített emlékezetes interjút a Spinoza-házban, most a PestiSrácok nevű portálnak azt mondta: újságíróként olykor gumikesztyűben kell a csatornában kotornia, de a zsidó nő megütéséről szóló hangfelvétel után, ezt még enyhe hasonlatnak is tartja.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Kivonja katonáit Nigerből az Egyesült Államok

Kivonja katonáit Nigerből az Egyesült Államok

Megállapodás született az Egyesült Államok és Niger között az afrikai országban állomásozó amerikai katonák kivonásáról - közölte az ügyet ismerő forrás a Reuters hírügynökséggel pénteken, miután Kurt Campbell amerikai külügyminiszter-helyettes a nigeri vezetéssel tárgyalt.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Üti-veri egymást a DK és a Kutyapárt a Hegyvidéken

Üti-veri egymást a DK és a Kutyapárt a Hegyvidéken

Annak ellenére, hogy a Kutyapárt megnyerte az előválasztást a Hegyvidéken, Gyurcsányék ráindítják a jelöltjüket. A Kutyapárt szerint a DK, a DK szerint a pedig Kutyapárt az akadálya annak, hogy legyőzzék a Fideszt a XII. kerületben.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!