2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Belföld

Az LMP társelnöke Puzsér Róbert ajánlóívét írta alá

Kendernay János híradónk kérdésére azt mondta, ebben semmilyen ellentmondás nincs, hiszen csak az számít, kire szavaz majd októberben. Puzsér Róbert úgy reagált, hogy nincs szüksége az LMP támogatására.

  • Az LMP társelnöke Puzsér Róbert ajánlóívét írta alá

Az LPM-társelnöke is aláírta Puzsér Róbert ajánlóívét. Kendernay János annak ellenére tett így, hogy pártja korábban kihátrált a publicista mögül és Karácsony Gergely mögé állt.

Kendernay János azt mondta, semmi különös nincs abban, hogy jelöltjük helyett annak riválisának indulását segíti.

Mivel a választási rendszer megengedni, hogy egy választópolgár több jelöltet is támogasson, az aláírással semmi probléma nincs - véli Gál József az LMP budapesti képviselője.

Puzsér Róbert a váratlan helyről érkezett segítségre csak azt mondta: az LMP társelnökének ajánlását egy magánember támogatásaként könyveli el. Puzsér ugyanakkor hozzátette, azzal, hogy az LMP első embere szembement pártja döntésével, valamit bizonyára üzenni akar párttársainak és a szavazóknak is.

Puzsér Róbert egyébként nem csak az LMP jelenlegi társelnökétől, hanem a párt volt vezetőjétől, Schiffer Andrástól is kapott aláírást még hétfőn. Az LMP egykori vezetője, akinek egykor Karácsony párttársa is volt döntését azzal indokolta, hogy nagyon régi jó barátja a publicista.

Hír TV 

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!