2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Háború Ukrajnában

Következik:

Vezércikk 14:05

Belföld

Az iskolák lehetőséget teremtenek az egyházaknak

Az iskolák a társadalom szolgálatára teremtenek lehetőséget az egyházaknak – mondta az emberi erőforrások minisztere Hódmezővásárhelyen, a helyi református közoktatás újraindulásának 20. évfordulója alkalmából. Balog Zoltán szerint az egyházak a jövőben a szakoktatásban és a szakképzés területén is komoly szerepet vállalhatnak. Úgy fogalmazott, a leszakadó világ, az alsó középosztály peremén ingadozó családok gyermekeinek képzése valódi missziói szerepvállalás lehet.

Magyarországon az egyházi oktatás hagyományos terepe eddig a gimnázium volt, de Balog Zoltán szerint a szakoktatás és a szakképzés területén is lenne feladat. Az emberi erőforrások minisztere emellett az igazi missziónak a mélyszegénységben élő családok gyermekeinek felkarolását tartja.

„Az erős középosztály egy aránylag nyugodt terep. Ott aránylag biztonsággal mozgunk, de ha a szociális mentális helyzetet tekintve, vagy az identitást, tudatosságot tekintve egy szinttel lejjebb megyünk – most a lejjebbet ne tekintsék értékítéletnek –, azon a területen megpróbálunk szót érteni a fiatalságnak azzal a részével, akik nélkül nem fogjuk tudni egyébként a jövő Magyarországát nemcsak hogy építeni, hanem még életben sem tartani” – fogalmazott Balog Zoltán.

Nagyon jó ébresztő volt

A hódmezővásárhelyi konferencián a felszólalók kiemelték azt is, hogy a keresztény egyházaknak jobban össze kellene fogniuk az állami intézményekben folyó hitoktatás terén.

„Most szembesültünk azzal, hogy 34 százalékkal több gyereket érünk el ebben a tanévben, mint korábban, ez missziói lehetőség, a gyülekezeteinkben sokszor alig látunk gyerekeket, fiatalokat, hacsak az oktatási intézményeinkből nem jönnek oda. Szembesültünk azzal, hogy még így is a megkeresztelt gyerekek felét nem érjük el. A lelkészeinknek is ez egy nagyon jó ébresztő volt, hogy most, ha úgy tetszik, állami segítséggel plusz 34 százalék még mindig hiányzik, nem kevés ezres nagyságrendben még a mi kicsi egyházunkban is” – mondta Gáncs Péter, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke.

Szerencse, hogy időnként jött egy jobboldali kormány

A szeged-csanádi megyés püspök emlékeztetett arra is, hogy az előző szociálliberális kormányok egyszer sem teljesítették az egyházakkal szembeni kötelezettségeiket.

„A Horn-kormány idejében írták alá az akkor még magyar köztársaság és a szentszék közötti megállapodást, amelynek egyik fontos területe, szempontja volt az egyházi fenntartású közoktatási intézmények finanszírozása.
Csak éppen ők sem tartották meg. Szerencse, hogy időnként jött egy jobboldali kormány is, mert az első Orbán-kormány egyik nagy áldása a katolikus egyházi intézmények számára az volt, hogy amit nem mondtak fel, de nem teljesítettek, azt pótolták utólag is” – fogalmazott Kiss-Rigó László.

Az egyházi vezetők előtt Balog Zoltán megerősítette, hogy a következő uniós finanszírozási ciklusban százmilliárd forintos forrás áll majd rendelkezésre az egyházak szociális, egészségügyi, oktatási intézményeinek fejlesztésére.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!