2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Vezércikk

Következik:

Híradó 22:00

Belföld

Az idősotthonok lakóit oltják elsőként Svédországban

Az egészségügyi dolgozók helyett az idősotthonok lakóit oltják be elsőként Svédországban. A skandináv állam döntésével veszélyeztetheti az egészségügyi ellátó-rendszert, amely már most is kapacitása határára került - erről számolt be a HírTV svédországi tudósítója.

  • Az idősotthonok lakóit oltják elsőként Svédországban

Megkezdődött az oltási kampány Svédországban is. A skandináv állam darabra pontosan ugyanannyi vakcinát kapott, mint Magyarország, ám a pandémia kezelésében különutas ország ezúttal is eltérő stratégiát választott. Az ellenszert elsőként nem az egészségügyben dolgozók kapják meg, hanem az idősotthonok lakói.

Tudósítónk azt is elmondta, hogy a kórházak már decemberben jelezték, hogy kapacitásuk határára kerültek, a helyzet pedig azóta csak romlott. Az elmúlt 5 napban 4%-kal emelkedett az intenzív osztályokra kerülők száma, és további problémát okoz, hogy sorra betegednek meg az orvosok, illetve ápolók is.

Hivatalos adatok szerint Svédországban már csaknem félmillió ember fertőződött meg a koronavírussal, a halálos áldozatok száma pedig közelít a 9 ezerhez.

HírTV

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Szijjártó Péter: a béke színe a narancs, a béke neve Fidesz + videó

Szijjártó Péter: a béke színe a narancs, a béke neve Fidesz + videó

Az idei európai parlamenti (EP) választáson újra döntést kell hozni a háború vagy béke kérdésében, márpedig a béke színe a narancs, a béke neve Fidesz - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten a Fidesz kampánynyitó rendezvényén.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!