2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Paláver 15:35

Belföld

Az európai zsidó szövetség is elítéli Bíró László indulását

Nem hisz a Bíró László által megkárosított dolgozóknak Jakab Péter. A Jobbik pártelnöke szerint párttársának nincs botránya. Az antiszemita kijelentéseket tevő Bírót már az Európai Zsidó Szövetség is elítéli.

  • Az európai zsidó szövetség is elítéli Bíró László indulását

Fegyverrel fenyegette meg a bérüket követelőket Bíró László - állítják varrodájának egykori munkatársai. A borsodi hatos választókörzet ellenzéki képviselő-jelöltjéről többen úgy nyilatkoztak, hogy a politikus többször nem fizette ki őket.

A Magyar Nemzet dokumentumokkal tudja bizonyítani a Jobbikos politikus ellen elhangzottakat. A párt elnöke ennek ellenére azt állítja csak rágalmazzák Bíró Lászlót.

A sorozatos botrányokba keveredő ellenzéki jelölt korábban azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy Judapestnek nevezete Budapestet és tetűcsúszdásoknak hívta az izraeli turistákat. Kijelentései még a nemzetközi zsidó szervezeteket is felháborította.

A miniszterelnökséget vezető miniszter a kormányinfón arról beszélt, hogy míg korábban az ellenzék a kirekesztés ellen küzdött, most egy antiszemita jelöltet támogat.

Bíró Lászlóval szemben a tragikusan elhunyt Koncz Ferenc lányát, Koncz Zsófiát indítják a kormánypártok az október 11-i időközi választáson.

 

 

Hír TV

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Újabb feljelentés Magyar Péter ellen

Újabb feljelentés Magyar Péter ellen

Dúró Dórának a parlament folyosóján annyit mondott, kezét csókolom, de nem egyeztetett vele - így reagált Kocsis Máté az atv.hu-nak, miután Magyar Péter azt állította, hogy Kocsis és Dúró rendszeresen egyeztet.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Két óra alatt összegyűlt a szükséges számú aláírás + videó

Két óra alatt összegyűlt a szükséges számú aláírás + videó

Még délelőtt összegyűlt a szükséges számú aláírás Szentkirályi Alexandra főpolgármester-jelöltségéhez! - jelentette be Hidvéghi Balázs. A Fidesz főpolgármester-jelöltjének kampányfőnöke hozzátette: most összesítik az íveket, és délután le is adják azokat a Nemzeti Választási Irodában.
Menczer Tamás: Megvan a 20.000 aláírás! + videó

Menczer Tamás: Megvan a 20.000 aláírás! + videó

Néhány óra alatt összegyűjtötte az európai parlamenti választáshoz szükséges húszezer aláírást a Fidesz–KDNP - jelentette be a kormánypártok kommunikációs igazgatója. Menczer Tamás azt mondta: a munkát folytatják, a cél, hogy minél több emberhez jussanak el.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!