2021. február 27.,
szombat, Ákos, Bátor napja

Az esélyegyenlőségért vonultak a fogyatékossággal élők

Hír TV

2018. október 14., vasárnap 20:07, frissítve: vasárnap 22:37

Fogyatékossággal élők és támogatóik vonultak vasárnap délután a belvárosban. A sérültek idén ötödik alkalommal az esélyegyenlőség jegyében először a Clark Ádám téren gyűltek össze, onnan pedig átvonultak a Városháza Parkba. A felvonulók szerint az elmúlt években sokat változott a helyzetük, hiszen már a szülők is arra nevelik a gyerekeiket, hogy segítsék őket.

„Nagyon sok visszatérő ember van, ugyanolyan jó hangulatú most is a felvonulás. Nagyon sok visszajelzés van, hogy ezeken az eseményeken sok barátság született, illetve találkozások, amikből munkák is születtek. Nyilván ez szimbolikus, ami egy évben egyszer van és egy kicsit a köztérbe ezt a hangulatot elhinti. Az igazi cél az, hogy az év minden napján, az iskolában, a munkahelyeken, a támogatószolgáltatásokban ez érezhető legyen, meg még sok helyen persze, a közlekedésben, az akadályménesítésben” – mondta Surányi Judit, a Rehab Critical Mass főszervezője.