2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Vezércikk

Következik:

Vezércikk 06:00

Belföld

Az emlékezés és az oktatás fontosságát hangsúlyozták az Élet menetén

Az emlékezés fontosságát, a kortársak felelősségét és az oktatás szerepét hangsúlyozták az idei Élet menete szónokai vasárnap délután Budapesten. A holokauszt áldozataira emlékező séta Budapest munkaszolgálatosoknak állított két emlékműve között, a VIII. kerületi Koltói Anna térről a VII. kerületi Bethlen Gábor térre halad.

  • Az emlékezés és az oktatás fontosságát hangsúlyozták az Élet menetén

Gordon Gábor, az Élet Menete Alapítvány kuratóriumának elnöke köszöntőjében kiemelte: az idei séta a munkaszolgálat áldozatainak állít emléket. A munkaszolgálatosokról kevés szó esik a megemlékezéseken, pedig 1939-től több mint százezer zsidó és nem zsidó embert vezényeltek munkaszolgálatra, kényszerítettek munkatáborokba.

A menet díszvendége, Katharina von Schnurbein, az antiszemitizmus elleni harc és a zsidó élet támogatásának európai bizottsági koordinátora arról beszélt: emlékezni kell az áldozatokra, hogy soha többé ne történhessen meg az, ami velük történt, sem zsidókkal, sem másokkal.

Hozzátette: emlékezni kell azokra az igaz emberekre is, akik segítették az áldozatokat.

A megemlékezésen a munkaszolgálatosok emlékművénél a napokban nemzetközi botrányt keltő, Egyesült Államok budapesti nagykövete elmondta: az élete menete alkalmából visszaemlékezünk, megemlékezünk, de fontos, hogy tanuljunk is a múltban elkövetett hibákból.

Fontos, hogy elkötelezzük magunkat és összegyűjtsük az erőnket, hogy felvállaljuk a véleményünket azokkal szemben, akikkel nem értünk egyet. Fogjunk össze azok ellen, akik gyűlöletet akarnak kelteni és célbavették azokat, akik ki vannak szolgáltatva. Gyűjtsünk újabb erőt és lépjünk fel mindannyian egyénileg, vagy együtt - mint közösségek, vagy mint nemzetek -, annak érdekében, hogy soha többé ez ne történhessen meg újra

- jelentette ki David Pressman. 

MTI - HírTV

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Szijjártó Péter: a béke színe a narancs, a béke neve Fidesz + videó

Szijjártó Péter: a béke színe a narancs, a béke neve Fidesz + videó

Az idei európai parlamenti (EP) választáson újra döntést kell hozni a háború vagy béke kérdésében, márpedig a béke színe a narancs, a béke neve Fidesz - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten a Fidesz kampánynyitó rendezvényén.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!