2024. 04. 15. Hétfő Anasztázia, Tas napja
Jelenleg a TV-ben:

Napindító

Következik:

Napindító 09:30

Belföld

Az ellenzék sorra nevezi meg államfőjelöltjeit + VIDEO

Az ellenzéki pártok több államfő jelöltet is megneveztek az elmúlt napokban. Úgy tűnik közös jelöltben nem tudnak megegyezni, 40 támogatót pedig nehéz állítaniuk egy-egy kiválasztott mögé. Hack Péter, az LMP jelöltje Napi aktuális című műsorunkban azt mondta: ő egy politikai mediátor szerepet töltene be köztársasági elnökként.

  • Az ellenzék sorra nevezi meg államfőjelöltjeit + VIDEO

"A mindenkori köztársasági elnök az az alkotmányos rend felett őrködik" - mondta Hack Péter, az LMP államfőjelöltje.

Véleménye szerint tévedés az ellenzék azon álláspontja, hogy az elnöknek az a feladata, hogy amit ők nem tudtak elérni egy parlamenti vitában, azt majd az államfő keresztül viszi.

Olyan személyt kellene ebbe a pozícióba tenni, aki mindegyik politikai erőtől távolabb van. Aki jogi alapon szemléli a döntéseket és van némi jogi felkészültsége arra, hogy megítélje az egyes kérdéseket nyilvánvalóan a stábjával egyeztetve, hiszen ezt nem egyedül az elnök dönti el. És olyan személynek, aki egyetlen párthoz sem kötődik.

- fogalmazott Hack.

A Momentum részt sem vesz a köztársasági elnök választásban, a párt alelnöke

a Napi Aktuális című műsorunkban úgy fogalmazott: Mi nem fogunk bohóckodni.

Mi csak a színjátékban nem akarunk részt venni. Tudjuk, hogy most Balaton nem tudom hol most kineveznek valakit aki majd aláír. Kicserélik a töltőtollban a betétet. Szuper. Nem a mi dolgunk. Nekünk politizálnunk kell. Főleg leginkább az utcán.

- fogalmazott Tompos Márton a Momentum alelnöke.

A Republikon Intézet vezetője egy ellenzéki államfőt tartana ideálisnak.

Azt gondolom, hogy itt van egy lehetőség. nem hiszem, hogy Orbán ezzel él, mert ez is egy kockázat. Én arra számítok, hogy egy harcostárs lesz, hogy ki, ezt majd meglátjuk.

- mondta Horn Gábor.

Közös ellenzéki köztársasági elnök-jelölt idén valószínűleg nem lesz, miközben több ellenzéki párt a közvetlen államfőválasztást szorgalmazza.

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

A nap kérdése

A nap kérdése

Tart a közel-keleti háborús konfliktus eszkalációjától?
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!