2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Belföld

Az ellenzék elfoglalta a Kazincbarcika és Sajószentpéter közti utat

Forgalomlassító demonstrációval folytatódott Borsodban a több mint egy hete tartó országos tüntetéssorozat.

  • Az ellenzék elfoglalta a Kazincbarcika és Sajószentpéter közti utat

Az ellenzéki pártok képviselői, és civil szerveztek a Kazincbarcikát Sajószentpéterrel összekötő főút egy szakaszát foglalták el autóikkal. Az akciót a Demokratikus Koalíció, Borsod Megyei szervezete hirdette meg. A tüntetéssel a 26-os főút Sajószentpétert és Kazincbarcikát elkerülő szakaszának megépítésére is fel akarták hívni a kormány figyelmét.

Ez gyakorlatilag 2010 óta folyamatosan húzódik, egyelőre a kormánynak a 2022-ig szóló közúti fejlesztési tervében sincs benne. Azt azért tudni kell, látni kell, hogy itt a mellettünk lévő Borsod Chem naponta többszáz kamiont bocsát ki, illetve fogad be. Ez az átmenő forgalom ez mind Sajószentpéteren keresztül megy. Gyakorlatilag egy folyamatos veszélyeztetésben vannak a lakók.– indokolta a tiltakozás helyét és módját Molnár Zoltán, a Demokratikus Koalíció Borsod megye 4.sz. választókerületének elnöke. 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!