2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Hazahúzó

Következik:

Szigorúan titkos - Magyarország a Varsói szerződésben 03:00

Belföld

„Az árnyékkormány Miskolcon is árnyékra vetődött”

Budapestről szállították Miskolcra az aktivistákat a Demokratikus Koalíció országjárására. Dobrev Klára és árnyékkormánya a közel másfél óra alatt ismét nem ejtett szót a határon túli magyarokról. Cserébe az egyházakat szidta.

  • „Az árnyékkormány Miskolcon is árnyékra vetődött”

Elhozzuk a reményt, elhozzuk az európai jólétet címmel tartotta meg Dobrev Klára országjárásának második találkozóját. Ezúttal Miskolcon. Már a rendezvény eleje is arról szólt, hogy megszégyenítsék a többi ellenzéki pártot a választási kudarc miatt.

Zenés showműsor keretében vonult be a terembe Dobrev Klára árnyék-miniszterelnök, aki hosszú beszéde alatt ismét egyetlen szót se ejtett a határon túli magyarok helyzetéről. Nem felejtette el ugyanakkor az egyházakat támadni.

A DK-hoz köthető Nyugatí Fény azt állította tudósításában, hogy rengeteg ember gyűlt össze a rendezvényen. Szó szerint azt mondták:

még a csilláron is lógtak.

A HírTV stábja ugyanakkor észrevette, hogy

az eseményre a nézőközönséget Budapestről vitték buszokkal Miskolcra.

A rendezvény népszerűségéről elmondható, hogy rákospalotai buszokkal szállították Budapestről egy szintén a DK által támogatott önkormányzattól az aktivistákat. Ez méltatlan a miskolci unatkozásokat tekintve. A Fidesz-KDNP-frakciónk évek óta mondja, hogy Gyurcsány Ferenc rá fogja tenni a kezét a miskolci városvezetésre. Sajnos igazunk lett - mondta Híradónknak Hollósy András szóvivő, a miskolci Fidesz-KDNP szóvivője.

Szerint az árnyékkormány Miskolcon is árnyékra vetődött...

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Szijjártó Péter: a béke színe a narancs, a béke neve Fidesz + videó

Szijjártó Péter: a béke színe a narancs, a béke neve Fidesz + videó

Az idei európai parlamenti (EP) választáson újra döntést kell hozni a háború vagy béke kérdésében, márpedig a béke színe a narancs, a béke neve Fidesz - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten a Fidesz kampánynyitó rendezvényén.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!