2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Belföld

Az antiszemitizmus sem állhat az összefogás útjába

Az elmúlt időszakban egyre több antiszemita botrányra derül fény a Jobbikban. Az ellenzéki pártokat még az elnök szkinhed múltja sem zavarja, de az antiszemita megjegyzéseket tevő képviselők megmozdulásai sem. A balliberális oldal továbbra is a Jobbikot tekinti egyik lehetséges szövetségi partnerének, pedig néhány éve még karanténba akarták zárni a Parlamentben a Jobbikot.

  • Az antiszemitizmus sem állhat az összefogás útjába

Ismerem én is, hogy hány honfitársunk él, hány magyar származású ember él Izraelben, hány Izraeli zsidó honfitársunk él Magyarországon. Én úgy gondolom, hogy pont itt lenne az ideje egy ilyen konfliktus kapcsán annak, hogy felmérjük azt, hogy az itt élő és különösen a Magyar Országgyűlésben és a magyar kormányban hány olyan zsidó származású ember van, aki bizonyos nemzetbiztonsági kockázatot jelent Magyarország számára– ezt a Jobbik jelenlegi frakcióvezetője mondta egyik parlamenti felszólalásában még 2012 novemberében. Szavait óriási felháborodás követte.

Érted is egy zsidó halt meg! Ezt üzenték az egyik transzparensen pár nappal a botrány után az emberek a Kossuth téren. Jobbik, takarodj!– több ezer ember gyűlt össze a parlament előtt, ahol a többek között a Fidesz akkori frakcióvezetője is felszólalt.

Nem akarunk együtt élni olyan alantas, rasszista megnyilvánulásokkal és mondatokkal, mint amilyeneket hétfőn az Országgyűlés üléstermében Gyöngyösi Mártontól, a Jobbik képviselőjétől láttunk, és hallottunk. (Fújj...) Azért jöttem, mert ezt nem fogadhatjuk el–jelentette ki akkor Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője. 

A Gyurcsány párt akkor egy javaslatot tett, miszerint karanténba kellene zárni a Jobbikot a Parlamentben. Ezt a szocialisták is támogatták. Arra szeretném felhívni a figyelmüket, hogy ez magától nem is fog megoldódni és befejeződni. Nem, mert a fasizmus egy vírus. És a Jobbik pedig a vírusgazda– mondta Mesterházy Attila. 

A sorozatos Jobbikos botrányok ellenére 2019-re viszont úgy látszik, hogy a balliberális ellenzék már mindezt elfelejtette, ugyanis többek között január harmadikán már együtt mutatkoztak a Jobbikos képviselőkkel a Parlament főlépcsőjén, ahol egy közös esküt is tettek.

Sőt Gyöngyösi Márton egy LMP-hez köthető portálnak azt mondta, hogy ők értékrendi alapon célokat határoznak meg, és ezek elérése érdekében pragmatikusan együttműködnek bárkivel. Nem csak Gyurcsány Ferenccel, az ördög öreganyjával is, ha szükséges - hangoztatta.

Ezért a válaszom, hogy összefogunk-e a Jobbikkal az önkormányzati választásokon számtalan településen határozottan az, hogy igen– mondta Kunhalmi Ágnes MSZP képviselő. 

Kunhalmi Ágnes legutóbb csütörtökön tette világossá, hogy az antiszemita botrányokba keveredett Jobbikkal továbbra is a közös jövőt tervezik. Bár korábban a szocialista Ujhelyi István EP-képviselő épp a Jobbikkal pereskedett arról, hogy szkinhednek nevezhető-e a Jobbik elnöke. – amit a szocialisták meg is nyertek.

Pártszövetségesük és korábbi miniszterelnök-jelöltjük is hasonlókép vélekedett. Karácsony Gergely szerint Sneider Tamás feleségének náci karlendítésének ügye sem lesz akadálya annak, hogy együttműködjenek az idei választásokon.

Nemcsak antirasszistának kell lenni, annak is kell látszani, tehát azt kérem elnök úrtól, hogy kérjen bocsánatot, ahogy a jobbik volt elnöke is ezt javasolta én is ezt tenném. De ezeknek a pártoknak más múltjuk van, de az ország jövője összeköti őket és az ezért érzett felelősségünk, úgyhogy ez az ügy nem lehet akadálya, hogy később együttműködjünk, de segítene az ügyön, ha később lenne egy bocsánatkérés– állítja a Párbeszéd társelnöke, Karácsony Gergely. A Demokratikus Koalíció is osztja ezt a véleményét.

2012 óta a Jobbik sokat tett azért, hogy visszatérjen a demokratikus politikai közösségbe, mi abban szeretnénk hinni, hogy ez egy őszinte változás. Szávay ügye például ezt mutatja. Azt gondoljuk, ugyanakkor, hogy továbbra is elváruk a Jobbiktól azt, hogy mindenfajta antiszemita nyilatkozattól és cselekedettől elhatárolódjon– állítja Arató Gergely a DK képviselője. 

Mi úgy gondoljuk, hogy a Fidesz fél. – ezt már a Jobbik szóvivője, Szilágyi György mondta az összefogással kapcsolatban. Megpróbál mindent annak érdekében bevetni, hogy megbontsa azt a most kialakuló együttműködést, ami a magyar állampolgárok és az ellenzéki pártok között kialakult az elmúlt időszakban– tette hozzá. 

Korábban az Origo szellőztette meg, hogy a Jobbik eddig nyíltan vállalta Gyurcsány ellenességét, bár az utóbbi hetek tüntetéseiből az is látszik, hogy az egykori radikális jobboldali párt már egyre inkább a baloldallal szövetkezik. A felmérések szerint egyébként saját szavazóiknak sem tetszik.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Az ügyészség megcáfolta Magyar Péter állítását + videó

Az ügyészség megcáfolta Magyar Péter állítását + videó

Egyetlen irat sem tűnt el az úgynevezett Völner–Schadl-ügyben - jelentette ki a Központi Nyomozó Főügyészség vezetője. Fürcht Pál főügyész - Magyar Péter nevének említése nélkül - elmondta: többször megfogalmazták az ügyészséggel szemben azt a vádat, hogy tények lettek kihúzva a vádiratból.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!