2021. június 14.,
hétfő, Vazul napja

Az antalli örökséget nem tudta továbbvinni, helyette taccsra tette a pártot

Hír TV

2019. január 14., hétfő 21:57, frissítve: hétfő 22:27

Volt pártelnök, az Országgyűlés alelnöke, igazságügyi miniszter és még vádlott is. Leginkább szenzációs kalap gyűjteményével nyűgözte le az országot. A Magyar Nemzetet még csipeszel sem fogta meg. Hatalomra vágyott, de az antalli örökséget nem tudta tovább vinni, helyette taccsra tette az MDF-et. E heti főhősünk a leginkább fellengzős Dávid Ibolya volt.

Dávid Ibolya ügyvédként kezdte, de inkább a politikát választotta. Az MDF-es pályafutása a rendszerváltással egyszerre indult. Az 1990-es országgyűlési választáson jutott először mandátumhoz, amit 1998-ban és 2002-ben meg tudott ismételni. 1994-ben és 2006-ban pártja országos listájáról jutott be az Országgyűlésbe. 1992 és 1994 között az ügyrendi bizottság elnöke, 1995 és 1998 között pedig az MDF frakcióvezető-helyettese volt.

Orbán Viktor kormányában igazságügy-miniszterként ő volt az egyetlen MDF-es, illetve női miniszter. 2002-ben az Országgyűlés alelnökévé, illetve pártja frakcióvezető-helyettesévé is megválasztották. 2004-ben az EP-választásokon az MDF-lista vezetője volt, megszerzett mandátumát azonban átengedte párttársának, Olajos Péternek.

Miután hatalomhoz jutott, lekezelte az újságírókat, azon se csodálkoznánk, ha egy-egy stúdióbeszélgetés után az asztalt ütötte volna, de ne legyünk igazságtalanok, néha megmutatta emberi oldalát. Fess kis kalapokban fotózkodott, márkás ruhákban járt. És a Playboy-ban is szerepelt, ahol arról is beszélt, hogy régen kedvelték egymást Orbán Viktorral. Majd eljött a 2002-es jobboldali vereség, a szoci–szadi koalíció lenyomta az Orbán-kormányt. Ekkor az MDF úgy döntött, külön frakcióban folytatja.

További részletek a Főhős adásában: