2025. 11. 19. Szerda Erzsébet napja
Jelenleg a TV-ben:

Napindító

Következik:

Radar 09:30

Belföld

Autókat mentettek a megáradt Rábából egy győri parkolóban + videó

Németh Ramóna, a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője elmondta: a tűzoltóknak a rendőrség kérésére négy autót kellett a víz alatt álló parkolóból kimenteni.

  • Autókat mentettek a megáradt Rábából egy győri parkolóban + videó

A folyó áradása miatt a GYŐR-SZOL Győri Közszolgáltató és Vagyongazdálkodó Zrt. a cég honlapján is közzétett közleményben jelezte, hogy szombaton este lezárja a Petőfi híd alatti és melletti ingyenes parkolót, és kérte a még ott parkoló gépkocsik tulajdonosait, minél előbb hagyják el a területet.

Azonban néhány autós ennek nem tett eleget, ezért gépkocsijaikat a tűzoltóknak kellett kimenteni a parkolóból.

A szolgáltató jelezte: a parkolót az árhullám levonulását és a takarítási munkálatok elvégzését követően fogják ismét megnyitni.

Az Országos Vízügyi Főigazgatóság korábban azt közölte az MTI-vel, hogy a Duna felső szakaszán elkezdődött az árhullám tetőzése, a vízszint már a Dunakanyarban és a fővárosban is látványosan emelkedik. Budapesten a Duna tetőzése szerdán napközben várható - írták.

A főpolgármesteri hivatal szombati közleménye szerint a Duna áradása miatt vasárnap nulla órától elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el Karácsony Gergely főpolgármester, tilos parkolni a budai, valamint a pesti alsó rakpartokon.

Borítókép: Személygépkocsi a megáradt Rábában, Győr belvárosának egyik parkolójában 2023. december 25-én. MTI/Krizsán Csaba.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Halálos háztűz volt Tápiószelén

Halálos háztűz volt Tápiószelén

Egy férfi meghalt, egy ember pedig enyhe füstmérgezést szenvedett, miután kedd késő este kigyulladt egy családi ház Tápiószelén, a Zsolt úton - közölte a katasztrófavédelem szerdán az MTI-vel.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!