2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Belföld

Augusztustól él az éjszakai repülési tilalom Budapest felett

Augusztustól bevezetik az éjszakai repülési tilalmat Budapest felett éjfél és hajnali öt óra között, a mélyalvási időszakban tervezetten nem szállhatnak majd fel és le repülőgépek a Liszt Ferenc-repülőtéren. Az erről szóló megállapodást Tarlós István főpolgármester és Palkovics László innovációs és technológiai miniszter jelentette be kedden sajtótájékoztatón.

  • Augusztustól él az éjszakai repülési tilalom Budapest felett

A Légiközlekedési és Repülőgépipari Tanács ülése után tartott sajtótájékoztatón Tarlós István azt mondta: a miniszter ígérete szerint augusztustól "biztosan működik" majd az éjszakai repülési tilalom. Ugyanakkor lehetnek rendkívüli helyzetek, amikor abban az időszakban is leszállási lehetőséget kell majd biztosítani repülőgépeknek - mutatott rá.

A főpolgármester közölte azt is, hogy külön vizsgálják majd a hajnali öttől reggel nyolc óráig terjedő időszak kérdését.

A zajmérések hivatalos jogosultságát a közlekedési hatóság kapja meg, de kérelemre lehetőség lesz egyedi mérések elvégzésére is - ismertette Tarlós István. Közölte: a mérések alapján szankciókat szabhat ki a Budapest Airport és a közlekedési hatóság a légitársaságokra. Az ezekből befolyó összegeket a zajvédelemre lehet majd fordítani - tette hozzá.

Palkovics László közölte, a repülési tilalom azt jelenti, hogy 0 és 5 óra között manővert Budapest felett nem lehet majd tervezni. A döntés meghozatalánál a repülés biztonsága elsődleges követelmény volt. Van ugyanakkor egy sor repülésbiztonsági és nemzetközi kötelezettség, amely szerint bizonyos helyzetekben a korlátozástól függetlenül leszállási lehetőséget kell biztosítani - tette hozzá.

A miniszter azt mondta, hogy az átlagos három éjszakai manővert nullára szeretnék csökkenteni.

Szankcióként zajvédelmi díjat vezetnek majd be, az érintett lakosság számára pedig újból meghirdetik az ablakszigetelési programot - jelentette be. Ha a zajszint meghaladja a határértéket, akkor azért az adott légitársaság felelősséggel tartozik. A szankciókból befolyó összegeket részben a zajmonitorrendszer fejlesztésére, nagyobb részben pedig a lakossági zajszigetelési programra fordítják - mondta.

Palkovics László kitért arra is, hogy a már említett időszakban meg akarják emelni az eddig ötcsomós engedélyezett hátszélszintet. Az ügyben egy független intézet által készítendő tanulmányra várnak, és ha az pozitív lesz, akkor szeptembertől tíz csomóra emelkedne a hátszélszint. A nemzetközi tapasztalatok szerint ötcsomósnál nagyobb hátszél esetén is biztonságosan le lehet szállni - mondta.

Palkovics László kitért arra is, hogy a Közlekedéstudományi Intézet és a Budapest Airport mérései egymásnak megfeleltek, de azt is megállapították, hogy bizonyos zajmérő helyeket át kell helyezni.

Mint mondta, szeretnék azt is, hogy a Budapestre repülő légitársaságok lehetőség szerint olyan gépeket használjanak, amelyeknek a zajterhelése kisebb. Ebben a Wizzair élen jár, hiszen a legutóbb átadott flottájának gépei fele akkora zajt produkálnak, mint a korábban általuk használt gépek - tette hozzá Palkovics László.

A miniszter kijelentette: a megállapodás a budapestiek érdekei mellett Magyarország gazdasági érdekeit is szolgálja, hiszen olyan mértékben nem limitálták a repülőgépek forgalmát, hogy annak erre hatása lenne.

Kérdésekre válaszolva Tarlós István elmondta: a közfejlesztési tanács napirendjén szerepel a repülőtérre vezető gyorsforgalmi út megújítása, és várhatóan ez a következő önkormányzati ciklusban meg is történik majd.

Palkovics László ezzel kapcsolatban azt közölte, hogy folyik a repülőtér kötöttpályás megközelítésének vizsgálata is. Két koncepció van: az egyik a meglévő vasúti infrastruktúra használatával érné el a repülőteret, a másik egy közvetken, direkt megközelítés.

A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) kutatóhálózatára vonatkozó kérdésekre válaszolva elmondta: a kormány azt gondolja jónak, hogy a kutatóhálózat ne az MTA-n belül, hanem más módon működjön, és a kutatóhálózatot irányító testületbe fele-fele arányban delegáljon tagokat az akadémia és a kormány. Ehhez a struktúrához és ehhez az arányhoz ragaszkodik - mondta.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Az ügyészség megcáfolta Magyar Péter állítását + videó

Az ügyészség megcáfolta Magyar Péter állítását + videó

Egyetlen irat sem tűnt el az úgynevezett Völner–Schadl-ügyben - jelentette ki a Központi Nyomozó Főügyészség vezetője. Fürcht Pál főügyész - Magyar Péter nevének említése nélkül - elmondta: többször megfogalmazták az ügyészséggel szemben azt a vádat, hogy tények lettek kihúzva a vádiratból.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!