2020. szeptember 22.,
kedd, Móric napja

Angyalt keres a Vodafone

Hír TV

2018. október 18., csütörtök 15:02, frissítve: csütörtök 15:30

Ismét meghirdette népszerű pályázatát az egyik legnagyobb hazai távközlési szolgáltató. A nyertes egy évig főállású angyal lesz, havi bruttó 400 ezer forintért. A cég 2008 óta 31 angyalt jelölt már ki, akik digitális eszközök bevonásával társadalmi problémákat igyekeztek megoldani.

„Az angyal szárnyak azok mindenkin jól mutatnak” – Keresik az egyik legnagyobb távközlési szolgáltató Alapítványának főállású angyalát. 10 éve csatlakoztak a kezdeményezéshez, mely a társadalmi szerepvállalást erősíti informatika eszközök segítségével.

„Az eredeti cél a 10 év alatt az volt, hogy egyes társadalmi problémákra megoldást találjunk, hiszen nagyon sok olyan terület van, ahol a segítségnyújtás az elkel. Így a 10 év alatt 31 főállású angyal valósíthatta meg az elképzeléseit különféle területeken. Most is lesz egy főállású angyalunk, akit pályázat útján keresünk” – mondta Budai Gergő, a Vodafone Magyarország vállalati kapcsolatokért felelős vezérigazgató-helyettese. Az eddigi angyalok, mint például Weisz Fanni, Lencse Máté vagy Agárdi Szilvia a látássérült énekesnő mind azt mondták életformájukká vált a mások segítése.

„Az emberek nagyon pozitív visszajelzést adtak, pláne a fiatalok. Igazából azt mondták, hogy rádöbbentek arra, hogy milyen egyszerű dolgok, amik nekik nagyon egyszerűek, azt nekünk nagyon bonyolult megoldani. És az döbbentette meg még őket nagyon, hogy milyen egyszerű módon tudnak nekünk segíteni” – mondta Agárdi Szilvia énekesnő, korábbi Vodafone-angyal.

Az énekesnő 2014 és 2015 között volt főállású angyal, akkor egy olyan kezdeményezéssel nyerte el a címet, melyben a látók felolvashatták, majd hangos könyvként feltölthették a különböző magazinok, internetes oldalak tartalmait egy erre kijelölt honlapra. A cég a jubileumi évre tekintettel, idén még két angyalt kért fel.

A  Vodafone új digitális kórházi angyala, Váczi Dorottya az iskolákban a tanárokat segíti, Fábián Sára pedig a kórházi ellátásban kap szerepet.A nyílt pályázatra bárki jelentkezhet november 21-ig olyan ötletekkel, melyben szerepel a technológia és mások segítése. A kiválasztott főállású angyal havi bruttó 400 ezer forintot kap a cégtől.