2024. 10. 15. Kedd Teréz napja
Jelenleg a TV-ben:

Hazahúzó

Következik:

A közvetítő 03:00

Belföld

Amíg Gyurcsány hetente bérmálkozik, addig a Momentum elnöke zsinagógába jár szentmisére

Kínos tájékozatlanságról tett tanúbizonyságot a Momentum elnöke. Gelencsér Ferenc ugyanis azzal az indokkal próbált kitérni a Magyar Jelen stábjának kérdései elől, hogy szentmisére megy a Dohány utcai zsinagógába. A portál riportere ugyan jelezte a politikusnak, hogy a zsinagógában nem szentmisét tartanak, a Momentum vezetőjét ez nem tartotta vissza.

  • Amíg Gyurcsány hetente bérmálkozik, addig a Momentum elnöke zsinagógába jár szentmisére

Csepelen kérdezte a Magyar Jelen stábja aktuálpolitikai témákban a momentumos Gelencsér Ferencet. A párt elnöke azzal igyekezett hárítani a kérdéseket, hogy éppen nem tud nyilatkozni, mert egy szentmisére siet a Dohány utcai zsinagógába.

"- Nagyon gyorsan forgatnunk kell, aztán megyek a szentmisére, ennyi fér bele, ne haragudjanak.

- Elnézést, hogy föltartottuk, egy kis késést szerintem megbocsájt a Jóisten.

- Én azt gondolom, hogy egy miséről nem illik elkésni, ebben talán egyetértünk.

- Misét nem tartanak a Dohány utcában egyébként, ebben segítek. Ott nem mise van.

- Jó."

- ez a párbeszéd hangzott el a Momentum pártelnöke és a Magyar Jelen riportere között.

Nem ez volt azonban az első ilyen eset baloldali politikusnál. 

"Hallottuk már Gyurcsány Ferenctől, hogy ő hetente bérmálkozik, én inkább tájékozatlanságról beszélnék ebben az esetben is" - emlékeztetett Nagy Ervin, a XXI. Század Intézet elemzője.

"2023 elején még úgy tűnt, hogy a Demokratikus Koalíció és a Momentum között egy dominanciaküzdelem kezdődik, ehhez képest mára a Momentum lemaradt, a DK lépéselőnye pedig behozhatatlannak tűnik"hívta fel a figyelmet a XXI. Század Intézet elemzője a Napi Aktuálisban.

Szabó László kommunikációs szakember elfogadhatatlannak és megbocsájthatatlannak nevezte a Momentum elnökének szavait. Szerinte ez a megszólalás túlmutat saját magán.

"Ez azért megengedhetetlen, mert a politika, az emberek képviselete, egy ország, egy nemzet képviselete az az egyik legfontosabb hivatás, ami a világon van. És ha azt jó emberek csinálják, akkor az az egyik legmegbecsültebb szakma kell, hogy legyen."

"És ezekkel a megszólalásokkal, ezekkel a tájékozatlan, műveletlen, bunkó megszólalásokkal éppen az a klíma erősödik, amelynek meg el kéne tűnnie"

- mutatott rá Szabó László.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Új ellenzéki összefogás? + videó

Új ellenzéki összefogás? + videó

Hónapokon át csak vitázott egymással Gyurcsány Ferenc és Magyar Péter, de az utóbbi időszakban nyilvánvalóvá vált, hogy az új-baloldal és az ó-baloldal vezére közötti összefogás hamarosan valósággá válhat - írja a Magyar Nemzet.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!