2024. 05. 07. Kedd Gizella napja
Jelenleg a TV-ben:

Láncreakció

Következik:

Vezércikk 14:00

Belföld

Aki akar, ma már utazhat a 4-es metrón

Megrohanták az utasok a 4-es metrót, hogy az első szerelvénnyel utazhassanak. A Kelenföldet a Keleti pályaudvarral összekötő szakasz dél óta használható. Az átadón a miniszterelnök azt mondta: a négyes metró annak az összefogásnak köszönhető, amely 2010-ben létrejött. A főpolgármester pedig az utóbbi évtizedek legnagyobb beruházásának nevezte az építkezést, amelyet az előző városvezetés félkész állapotban, zűrzavaros szerződésekkel hagyott hátra.

Az első tervek szerint 2003-ban már közlekednie kellett volna a négyes metrónak. A határidőt utána majdnem évente módosította az akkori SZDSZ-es főpolgármester, Demszky Gábor. A négyes metró végül nyolc év alatt készült el, a költségek pedig több mint a duplájára nőttek. Az átadásra a kormányfő és a főpolgármester is az új szerelvényekkel érkezett.

Tarlós István emlékeztetett: az új metróvonal megépítését már 1970-ben tervezték. „A 4-es metrót nem Demszky Gábor főpolgármester úr találta ki. Hanem közel húsz évvel korábban megtörtént ez” – fogalmazott. A főpolgármester arról is beszélt: az előző városvezetés félkész metróvonalat és zűrzavaros szerződéseket hagyott hátra. Ezek újratárgyalásával több tíz milliárd forintot tudtak spórolni, de a beruházás összköltsége így is a Demszky-korszakban becsült 195 milliárd forint helyett több mint 450 milliárd forint lett.

A miniszterelnök azt mondta: 2010-ben a főpolgármesterrel egyetlen átadási határidőt tűztek ki, és ezt sikerült is betartani.

„Azt, hogy ma itt állhatunk és átadhatjuk a nemzet fővárosának az új metrót, mindenekelőtt és -fölött annak az összefogásnak és egységnek köszönhetjük, amely 2010-ben Magyarországon létrejött és fennmaradt. Ez igaz a főváros és a kormány kapcsolatára is. Mint hallhattuk főpolgármester urunkat, húsz éven keresztül a főváros és az ország aktuális kormánya kutya-macska barátságban élt, a főváros folyamatosan dackorszakba merevedett, és ez teljesen független volt attól, hogy éppen ki volt kormányon” – mondta Orbán Viktor.

Az átadó ünnepségre Demszky Gábort nem hívták meg, volt helyettese, a szocialista Horváth Csaba viszont tagja volt a hivatalos delegációnak.

A Kelenföldi megállónál már délelőtt tömeg várt arra, hogy felszállhasson az új szerelvényekre. Az utasokat délben engedték be a peronra, voltak, akik versenyt futottak. A metrón vasárnap üzemzárásig egyébként mindenki ingyen utazhat.

A szerelvények teljesen automatikusan, vezető nélkül közlekednek. Az egyéves tesztidő alatt azonban még egy vonatkísérő ügyel a rendre. Újdonság az is, hogy a négyes metró mind a tíz megállója akadálymentes. A mozgólépcső mellett mindenhol van lift, és speciális táblák is segítik a tájékozódást.

 


„Köszönjük, Demszky Gábor”



A 4-es metró első útján a kormánypártiakkal együtt utazott a baloldali ellenzék. Utána viszont alternatív metróátadót tartottak a fővárosi Szent Gellért téren a korábbi szocialista-liberális városvezetők, és azt hangoztatták, hogy nélkülük nem készült volna el az új vonal. A liberálisok azt kifogásolták, hogy Demszky Gábor korábbi SZDSZ-es főpolgármesternek senki sem mondott köszönetet. Az alternatív átadó után ezért egy „Köszönjük, Demszky Gábor” molinót is kifeszítettek.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!