2024. 04. 18. Csütörtök Andrea, Ilma napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Következik:

Napi aktuális 23:30

Belföld

Akár harmadával is csökkenhet a törlesztőrészlet

A bankok elszámoltatásáról szóló törvényről szavaz ma a Parlament.

Amennyiben az országgyűlés elfogadja a jogszabályt, az adósok törlesztőrészlete akár harmadával is csökkenhet. A szakemberek számításai szerint, lesz olyan adós is, aki kétmillió forintot kap vissza. A törvény az elszámolási határidőket is megszabja, a legtöbb devizahitelesnek már jövő tavasztól kevesebbet kell fizetnie. A kormány emellett 2016 májusáig kamat és díjemelési moratóriumot is bevezet.

Hétfőn egyébként újabb négy pénzintézet bukta el devizahiteles keresetét. Ezzel már több mint ötven pénzintézet beadványáról született ítélet.

Répássy: Letisztult jogi környezetet jelent az elszámoltatás

Még több adósnak jelent letisztult jogi környezetet a bankok elszámoltatásáról szóló második törvény – jelentette ki az Igazságügyi Minisztérium államtitkára a jogszabály-tervezet vitájában. Répássy Róbert hangsúlyozta, hogy az elszámolás azokra is vonatkozik majd, akik végtörlesztettek, vagy a Nemzeti Eszközkezelő segítségét vették igénybe. Ráadásul lehetőséget biztosít arra is, hogy a fogyasztó a Pénzügyi Békéltető Testülethez forduljon, ha elégedetlen a pénzintézet elszámolásával.

– A törvényjavaslat elsődlegesen az érvénytelen szerződési kikötések alkalmazása következtében a fogyasztók javára keletkezett túlfizetések elszámolásának kérdését kívánja rendezni, ennek szem előtt tartásával pedig olyan elszámolási szabályokat rögzít, amelyeket az egyedi perekben a PTK értelmezése alapján a bíróság maga is alkalmazna. Az elszámolási módszertan fő szabálya, hogy a fogyasztót olyan helyzetbe kell hozni, mintha a szerződéskötés időpontja óta a Magyar Nemzeti Bank hivatalos devizaárfolyamán, valamint a szerződéskötéskori eredeti kamatszinten történt volna az elszámolás – mondta Répássy Róbert.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Utolsó útjára kísérték Tordy Gézát + videó

Utolsó útjára kísérték Tordy Gézát + videó

Lukács Sándor: "A kincs az az üzenet, amit át tudunk adni úgy a lelkekben minél tovább megmaradjon. És te, Gézus… ezeknek az üzeneteknek katartikus átadója voltál... A jó Isten legyen veled."
Agrárfórumot tartottak Kunmadarason + videó

Agrárfórumot tartottak Kunmadarason + videó

Jakab István rámutatott: A feliratkamara megerősítésre került, kamarai falugazdász hálózat megerősítésre került és a falugazdászok mint falugazdász szaktanácsadók végzik április elsejétől a munkájukat.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!