2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Bayer show 13:00

Belföld

Adót csökkentettek a városkasszában maradt többletből

Jelentős megtakarítással zárta a tavalyi évet Balatonföldvár önkormányzata. A település ezért úgy döntött adót csökkent, a lakosoknak ezután kevesebb kommunális és idegenforgalmi adót kell fizetniük.

  • Adót csökkentettek a városkasszában maradt többletből

A 2300 fős település költségvetése 2010 óta folyamatos javul, 2018-ban már 350 millió forintot sikerült megtakarítani. Ennek köszönhető, hogy a kommunális adót tavaly az évi 20 ezer forintról 15 ezer forintra, idén pedig 10 ezer forintra csökkentették.

„Ez nagyon sokat jelent. Nem csak az egyes embernek, hanem családoknak is. Az, hogy az idén ötezer forinttal csökkent a kommunális adó, a múlt évben szintén ötezer forinttal. Tulajdonképpen a felére csökkentette az önkormányzat” – mondta egy nyugdíjas.

Tavaly az idegenforgalmi adó mértékét is csökkentették az addigi vendég éjszakánkénti 420 forint/főről 400 forintra. Jövőre pedig bevezetik az elektronikus bevallási kötelezettséget, ami megkönnyíti a magánszállás kiadók adminisztratív terheit.

„Balatonföldvár kiemelt turisztikai régió és ezért a vendéglátásnak és a vendégéjszakák számának növeléséhez hozzájárul. Hiszen infrastrukturálisan többet tudunk nyújtani a vendégek számára, olcsóbb áron. Hozzájárul a gazdasági helyzet stabil állása illetve a cafetéria is” – mondta Kovács Zoltánné, a Villa Rubin Balatonföldvár tulajdonosa.

A korábbi években vezették be a születési támogatást, ami 100 ezer forint gyermekenként, de az óvodás és az iskolás korú gyermekeket nevelő családoknak is tudnak anyagi segítséget nyújtani.

„Csökkentettük a város működésével kapcsolatos kiadásokat és növeltük a bevételeket. Olyan fejlesztéseket, olyan beruházásokat valósítottunk meg, amelyek közvetlen és közvetett módon bevételt termelnek a városnak, illetőleg ezeknek a fejlesztéseknek a révén a takarékoskodásra is fordítottunk figyelmet. Az összes közintézményünket most már energiatakarékos módon tudjuk üzemeltetni. A beszerzések központosítottak, tehát ez a folyamat folytatódhat majd a jövőben is” – mondta Holovits Huba, Balatonföldvár polgármestere.

A tervek között szerepel, hogy az állandó lakosok a szezonban jelentős kedvezménnyel, vagy akár ingyen használhatják a fizető parkolókat, strandokat.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Orbán Viktor: Június 9-én európai választás, nyerjük meg ezt is! + videó

Orbán Viktor: Június 9-én európai választás, nyerjük meg ezt is! + videó

Húsz éve minden európai választást megnyertünk. Mi vagyunk Magyarország és Európa legsikeresebb politikai közössége. Nem tűzhetünk ki kisebb célt, azt javaslom, nyerjük meg ezt is – fogalmazott Orbán Viktor miniszterelnök abban a videóban, amelyet a közösségi oldalára töltött fel, és amely egy részlet a kormánypártok pénteki európai parlamenti kampánynyitóján elhangzott beszédből.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!