2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Televíziós vásárlási műsorablak

Következik:

A Hold válaszolt - Portréfilm Bay Zoltánról 10:50

Belföld

A turistaszezon kellős közepén okoz dugót az elhúzódó felújítás

Három hetet is késhet Szeged egyik legforgalmasabb útszakaszának felújítása, ezért bosszankodnak az autósok. A városban a turistaszezon kellős közepén több körúton és sugárúton is dolgoznak, ami fennakadásokat okoz a közlekedésben. Az építkezések között van állami, önkormányzati is. Azt mondták: most van rá pénz, ezért most kell megcsinálni.

  • A turistaszezon kellős közepén okoz dugót az elhúzódó felújítás

„Egyelőre járható. Viszont nem tudjuk, hogy szeptemberre iskolakezdésre ez hogy fog változni. Mert le fogják zárni és akkor tumultus lesz. Mert most kicsit lightos a közlekedés, de ha újra elkezdődik az iskola akkor bajok lehetnek” – fejezte ki aggodalmát Molnár Marcell.

Egy másik lakos szerint bosszantó, hogy egyszerre végeznek minden felújítást, mert így állandóak a forgalmi fennakadások.

„A nagykörúton belül szoktam járni, egy kicsit kívül esik a munkahelyem, de az odajutás az nagyon nehéz. Pedig egyébként 10 percre lakom, nyilván akár duplája lehet” – mondta Kohán József.

A forgalmas Mars tér környékén hat sávon készül új burkolat és több buszmegálló is megújul. A beruházó már most látja: nem tudják tartani a tervezett határidőt egy csőtörés miatt.

„A hosszabb építési szakaszon a Kossuth Lajos sugárút felé két-három hét csúszás várható a végleges átadás tekintetében. Viszont a kivitelezővel egyetemben azon dolgozunk, hogy egy-egy forgalmi sáv elkészüljön, a két szélső forgalmi sáv nagy valószínűség szerint szeptember 3-ára át lesz adva a forgalomnak. A rövidebb építési szakaszon nincsen probléma, az augusztus 18-ig elkészül, és át lesz adva a forgalomnak” – közölte Hunkó József, a Magyar Közút Zrt. megyei igazgatója.

A Szilléri sugárúton és a belvárosi Tisza Lajos korút több pontján is dolgoznak. „A Tisza Lajos körúton a Boldogasszony sugárút és a Petőfi Sándor sugárúti körforgalom között teljes egészében megújul a körút, faltól falig felújítás zajlik. Ez jelenti a buszsávok, kerékpársávoknak az újraosztását, bazaltbetonos buszsáv kialakítását, megállók felújítását, és emellett a Szeged belvárosára jellemző klinkeres térburkolattal a járdafelületek megújítását, és emellett a zöldfelületek növelését” – sorolta Tapasztó Sándor, a Szeged Pólus Fejlesztési Nonprofit Kft. projektigazgatója.

Szegeden állami, uniós és önkormányzati forrásból több mint 2 milliárd forintot költenek az utak fejlesztésére év végéig. Kátyúzásra 500 milliót fordítanak, de megújul 40 buszmegálló is.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!