2024. 02. 27. Kedd Edina napja
Jelenleg a TV-ben:

Vezércikk

Következik:

Háború Ukrajnában 05:00

Belföld

A túlélésről tárgyal majd a Jobbik február végi kongresszusán

Rendkívüli kongresszust kezdeményez a Jobbik elnöksége február 23-ra. Az ellenzéki párt továbbra is lebegteti a megszűnését, amit a Mi Hazánk Mozgalom politikai blöffnek tart. A Jobbik az újabb számvevőszéki büntetés miatt várhatóan a strasbourgi bírósághoz fordul.

  • A túlélésről tárgyal majd a Jobbik február végi kongresszusán

„Két fontos napirendi pontot fogunk megtárgyalni. Az egyik a Jobbik megszűnésének lehetősége.” Ezt múlt pénteken jelentette be a Jobbikot vezető Sneider Tamás. A rendkívüli kongresszus összehívását azzal indokolta, hogy az Állami Számvevőszék által feltárt szabálytalanságok miatt kiszabott 270 milliós bírság miatt, a párt érdemben nem tud részt venni a tavaszi Európai Parlamenti választáson.

„Politikai blöff” – így reagált Dúró Dóra egykori párttársa kijelentésére. A Jobbikból kivált, jelenleg a Mi Hazánk Mozgalomban politizáló képviselő szerint Sneider Tamás ezzel a kijelentésével a Jobbik megmaradt követőit akarja csatasorba állítani, miközben a párt már a hazai balliberális tömb része lett.

„A Gyurcsány Ferenccel való összefogás, vagy az, hogy közös jelölteket állítanak baloldali pártokkal az egyrészt nem szolgálja Magyarország érdekét, másrészt pedig azért Gyurcsány Ferenccel kormányt alakítani Magyarországon nyilván lehetetlen” – mondta Dúró.

A Mi Hazánk a Fidesz szatelit szervezete – ezt már a Jobbik képviselője mondta. Szilágyi György megerősítette, hogy a február 23-ra összehívott rendkívüli kongresszuson dőlhet az, hogy a Jobbik hogyan folytathatja.

„A Jobbik úgy döntött hogy összehív egy rendkívüli kongresszust. Ezen a kongresszuson kívánja megvitatni azt, hogy milyen lehetőségei vannak pártnak egyáltalán a túlélésre ebben a helyzetben, és hogyha nem lesz meg ez a túlélés, akkor, mint pártként, milyen formában folytatjuk az ellenállást. Ezt majd a kongresszuson kitárgyaljuk, és minden valószínűség szerint lesznek új ötletek is” – mondta a szóvivő.

A Nézőpont Intézet januári közvélemény-kutatása szerint, a decemberi kormányellenes tüntetések és az ellenzéki képviselők akciói nem csökkentették a kormánypártok népszerűségét. A Fidesz–KDNP a biztos választók 54 százalékának élvezi a támogatását. Az összellenzék támogatottsága is nagyjából változatlan marad, a sorozatos botrányok és a pártszakadás miatt, a Jobbik viszont veszített népszerűségéből.

„Ez a 250 ezer nemzeti radikális szavazó egyrészt a kormánypártok táborát erősítette, másrészt a Mi Hazánk Mozgalmat nagyobbította meg. Toroczkai László pártja nagyjából 3 százalékon áll, ami még tisztes távolságra van az 5 százalékos küszöbtől, de a kezdetnek nem rossz kategóriába tartozik” – mondta Mráz Ágoston Sámuel.

Arról hogy a Jobbik kiket indít európai parlamenti képviselő-jelöltnek, valamint hogy részt vesz-e a baloldali pártok által indított főpolgármesteri előválasztáson, vagy állít-e velük közös kerületi jelölteket az őszi önkormányzati választáson, egyelőre még nem lehet tudni.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Hozzájárult a parlament Svédország NATO-csatlakozásához

Hozzájárult a parlament Svédország NATO-csatlakozásához

Hozzájárult az Országgyűlés Svédország csatlakozásához az Észak-atlanti Szerződés Szervezetéhez (NATO). A képviselők 188 igen és 6 nem szavazattal, tartózkodás nélkül hagyták jóvá a csatlakozási jegyzőkönyv kihirdetéséről szóló törvényt.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!