2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Fidesz-KDNP kampánynyitója

Következik:

Paláver 16:30

Belföld

A tavalyinál nagyobb lehet a belföldi vendégforgalom

Magyarországon a belföldi turizmus fog elsőként helyreállni, azt gondoljuk, hogy a belföldi utazók száma és költésük is magasabb lesz mint tavaly volt - jelentette ki a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója kedden Zalakaroson. Guller Zoltán Alsópáhokon már arról számolt be, hogy a kormány újabb 150 milliárd forintot biztosít turisztikai fejlesztésekre.

  • A tavalyinál nagyobb lehet a belföldi vendégforgalom

Guller Zoltán a zalakarosi tourinform iroda felújításának átadásán elmondta: a belföldi vendégforgalom után elsőként a környező országokból érkeznek külföldiek, majd őket a schengeni határokon belülről érkező turisták követik.

A válságból való kilábalás adócsökkentéssel és a fejlesztések folytatásával, sőt ha lehet, még több fejlesztéssel érhető el, a megszorítások csak elmélyítik a válságot - fogalmazott a vezérigazgató.

Úgy fogalmazott: két hónappal ezelőtt a vírus derékba törte a több százezer embernek és több tízezer vállalkozásnak munkát adó magyar turizmust. Ez az iparág érzi meg elsőként a bajt, de mindig elsőként is áll talpra - jegyezte meg.

Guller: Ha vendég van, minden van

A turizmus-vendéglátás újranyitásának harmadik fázisában a vidéki Magyarország után Budapest is újranyitott, ismét lehet vendéget fogadni. Az elmúlt napok azt mutatják, hogy a magyarok újra nagy számban utaznak - közölte.

A szektor minden szükséges kormányzati segítséget megkapott, adócsökkentés, járulékcsökkentés, kedvezményes hitelprogram, munkahelymegtartó és -teremtő támogatás formájában, illetve a Széchenyi Pihenőkártya is "új fokozatba lépett". A turisztikában "ha vendég van, minden van"

- fogalmazott Guller Zoltán.

Kitért arra, hogy a 100 magyarországi tourinform iroda megújítására tavaly meghirdetett, egymilliárd forintos fejlesztési program keretében a most elkészült zalakarosi mellett a soproni, a keszthelyi, a tokaji és a hajdúszoboszlói iroda felújítása is zajlik. Még ebben az évben további 25 irodát újítanak fel, jövőre pedig több tucatnyi iroda kap fejlesztési támogatást - tette még hozzá.

Pünkösdkor nyit a zalakarosi fürdő

Novák Ferenc, Zalakaros polgármestere jelezte: a városban 27 éve működik tourinform iroda, a jelenlegi épületet 1999-ben adták át. Az eltelt évtizedekben jelentősen megváltoztak a vendégek igényei, így szükség is volt a 23,5 millió forintos felújításra.

A polgármester hozzátette: az 55 éves zalakarosi fürdő a pünkösdi hétvégén nyit újra, a város 15 szállodájából 14 is fogad már vendéget addigra.

 

Újabb 150 milliárd forint jut turisztikai fejlesztésekre

A magyarországi szálláshelyek teljes körű felújítását célzó program utolsó szakaszára, valamint további turisztikai fejlesztésekre újabb 150 milliárd forintot biztosít a kormány - közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója kedden Alsópáhokon. 

Guller Zoltán a Kolping Hotel fejlesztéseinek átadása és egy újabb alapkőletétele alkalmából elmondta: még ezen a héten 85 milliárd forint támogatást adnak a 100 szoba feletti vidéki szállodák építésére és felújítására, valamint 4 darab ötcsillagos vidéki szálloda megújításának támogatására.

Még májusban 5 milliárd forint keretösszeggel írnak ki pályázatot Balaton-parti kempingek fejlesztésére. Mindezeken felül a vidéki Magyarország összes, legfeljebb 8 szobás szálláshelyének tulajdonosai részt vehetnek egy 60 milliárd forint keretösszegű támogatási programban, melynek célja, hogy 28 000 szálláshely összesen 55 000 szobájának mindegyike szobánként 1 millió forint támogatást kapjon még ebben az évben. A cél az, hogy ezzel is támogassák a magyar kisvállalkozókat a válságból való kilábalásban- fejtette ki.

 

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!