2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Paláver

Következik:

Híradó 17:00

Belföld

A Római-part klasszikus funkcióival ismertetnék az embereket

A Római part klasszikus funkcióival szeretné megismertetni az embereket több helyi civil szervezet. Elsőként vasárnapra közös kajak és kenu túrát szerveztek. A több száz érdeklődő a Lupa szigetre evezett. A civilek attól tartanak, ha megépül a tervezett mobilgát, elveszti valódi értékét a Római part.

  • A Római-part klasszikus funkcióival ismertetnék az embereket

Hosszas vita után június közepén döntött a fővárosi közgyűlés arról, hogy a Duna-parti védmű építése kapcsán a kerítésekhez igazodó nyomvonalat tervezik tovább, vagyis nem a civilek által javasolt Nánási út Királyok útja mentén épülne a mobilgát. A helyi szervezetek szerint ezzel elveszik a római part valódi értéke.

Érdemi lépések az óta nem történtek, a civil szervezetek most azért dolgoznak, hogy minél több emberrel megismertessék a Római part klasszikus funkcióját. Vasárnap mintegy kétszázan kajakokkal és kenukkal indultak útnak a Lupa szigetre, ahol különböző programokat szerveztek maguknak.

„Ez a rendezvény ez elsősorban arról szól, hogy a római part alapvető funkcióját erősítsük, és olyan eseményeket szervezzünk, amik az itt kialakul vízi és kulturális életbe beleillenek. Készítettünk egyébként saját kenukat is, tehát elindult egy ilyen vonal is az amatőr hajóépítőkkel, úgyhogy most többek között az itt bérelhető kenukkal, illetve a saját hajóinkkal fogunk vízre szállni” – fogalmazott Novinszki Tamás, a Maradjanak a fák a Rómain csoport aktivistája.

Egy másik aktivista úgy véli, az evezés hozzátartozik a római parthoz, de attól félnek, hogy hosszútávon ez is veszélybe kerülhet.

„Hogy ha ebből a hullámtérből egy nagy lakópark lesz, és elzárt kis ingatlan szigetek, akkor ez veszélybe kerülhet. Illetve ugye a kerítésvonali gát is ezt az evezős életté sodorná veszélybe, hogy egy nagy feltöltés, teljesen átalakulna a természetes part, amiért idejárnak az emberek, amit szeretnek az evezősök is, ezért maradtak meg a csónakházak, bár már nem 23 van csak a töredéke, de a kavicsos föveny egy nagy kincs, és ritka érték a városban. Rakpartból már van éppen elég” – ismertette Tóth Kalló Éva.

A júniusban elfogadott nyomvonal várhatóan csak hosszas jogi huzavona után épülhet meg a mobilgát, mivel számos telek esetében kisajátítással kell élnie a fővárosnak. Mindez akár évekig is eltarthat.

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Ekkora árra senki sem számított + videó

Ekkora árra senki sem számított + videó

Halálos áldozatai is vannak a heves esőzéseknek világszerte. Irán, több arab állam és Oroszország is komoly áradásokkal küzd. Ezrek voltak kénytelenek elhagyni lakóhelyüket.
Már a hajós forgalmat is ritkítaná a főpolgármester + videó

Már a hajós forgalmat is ritkítaná a főpolgármester + videó

Tízezer hajós és még ennél is több turizmusban dolgozó megélhetése kerülne veszélybe, ha Karácsony Gergely kitiltja a hajók nagy részét a Dunáról. A Duna-parti Építési Szabályzat tervezett módosítása szerint a jövő évtől tiltanák ki a hajókat a legtöbb kikötőből. A 24 kikötő több mint felét pedig megszüntetnék.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Újabb feljelentés Magyar Péter ellen

Újabb feljelentés Magyar Péter ellen

Dúró Dórának a parlament folyosóján annyit mondott, kezét csókolom, de nem egyeztetett vele - így reagált Kocsis Máté az atv.hu-nak, miután Magyar Péter azt állította, hogy Kocsis és Dúró rendszeresen egyeztet.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!