2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Háború Ukrajnában

Következik:

Vezércikk 14:05

Belföld

Fellebbezés és újabb bizonyítékok Dombóváron

Fellebbezett a Fidesz dombóvári szervezete az első fokon elutasított kifogásuk miatt, amit a választás tisztaságával összefüggésben adtak be. A megyei választási bizottságnak legkésőbb csütörtökig kell döntést hoznia. A gyanú szerint szervezett szavazatvásárlás történt, emiatt a Nemzeti Nyomozó Iroda is vizsgálja az ügyet. A Tolna megyei városban a korábban MSZP-színekben politizáló, most pedig egy civil szervezet színeiben induló Szabó Lóránd 8 százalék különbséggel nyert fideszes kihívójával szemben.

A Fidesz változatlanul azt állítja, hogy Dombóvár újraválasztott polgármestere szavazatokat vásárolt az önkormányzati választáson. Az eredményt a kormánypárt a helyi választási bizottságnál megtámadta, de a testület elutasította a beadványt. A Fidesz a fellebbezésében újabb bizonyítékokat mutatott be.

– Elsőfokú határozatot követően a fellebbezést a tegnapi napon beadtuk a Tolna megyei választási bizottsághoz. Az elsőfokú eljárásban bemutatott bizonyítékokat azóta alá tudtuk támasztani egyéb tanúvallomásokkal is, amelyek remélhetőleg elegendőek lesznek a területi választási bizottság megfelelő döntéséhez – közölte Vida Tamás volt dombóvári polgármester.

A Tolna megyei választási bizottságnak csütörtök délutánig kell döntenie. A másodfokú határozat ellen bírósági felülvizsgálat kérhető a Pécsi Ítélőtáblán. A dombóvári polgármester-választást a rendőrség is vizsgálja. Információink szerint a Szabó Lorándot támogató Természetesen Dombóvár Egyesület kampányaktivistáit már kihallgatták a nyomozók, és szembesítések is voltak már.

– A Nemzeti Nyomozó Iroda most már talán az ötödik-hatodik napja nyomoz Dombóváron, azóta folyamatosan keresnek minket választópolgárok, akik hallottak illetve láttak bizonyos visszaélésre utaló jeleket a választás napján. Természetesen mi meghallgatjuk őket, de ebben az ügyben a Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai az illetékesek, így a rendőrségre irányítjuk a választókat – nyilatkozta Nagy Roland, a dombóvári Fidesz  frakcióvezetője.

A város polgármestere, Szabó Loránd továbbra sem nyilatkozik a Hír TV-nek.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!