2024. 05. 06. Hétfő Ivett, Frida napja
Jelenleg a TV-ben:

Célpont

Következik:

Vezércikk 04:00

Belföld

A Pesti Központi Kerületi Bíróság vizsgálja a Klubrádiónál megjelent botrányos cikk ügyét

Arató Andrásnak a Klubrádió honlapján megjelent botrányos cikkét vizsgálja a Pesti Központi Kerületi Bíróság – tudta meg a Magyar Nemzet.

  • A Pesti Központi Kerületi Bíróság vizsgálja a Klubrádiónál megjelent botrányos cikk ügyét

A Központi Nyomozó Főügyészség a feljelentés továbbítását azzal indokolta, hogy a Pesti Központi Kerületi Bíróságon már folyamatban van egy hasonló tárgyú vizsgálat az ügyben.

Mint ismeretes, a közérdekű ügyekben tett bejelentéseiről ismert Tényi István a Klubrádióban eredetileg K…rvák cseréje címmel megjelent véleménycikk miatt becsületsértés vétség gyanúja miatt tett bejelentést a Legfőbb Ügyészségnél ismeretlen elkövető ellen.

A nagy botrányt keltő publicisztikájával még a rádió elnöke is érezte, hogy túl messzire ment, ugyanis hétfő délutánra már Bútorok cseréje?-re változtatták az eredeti címet, végül törölték is az írást.

Arató András közleményben kezdett el bocsánatot kérve magyarázkodni. Az obszcén stílust az ügy által kiváltott indulataival indokolta, szavai szerint írását vagy félreértették, vagy szándékosan félreértelmezték, ezért döntött úgy, hogy végül visszavonja a cikket.

Bár az Egyesült Államok budapesti nagykövetsége által támogatott médiapolip egyik csápjaként működő Klubrádió törölte a cikket, annak tartalma korábban nagy nyilvánosság számára volt elérhető

– mutatott rá Tényi István. 

A cikk visszavonását jó iránynak tartja, de bocsánatkérés nem hangzott el.

A feljelentés kapcsán úgy véli, annak az egyik legfontosabb célja a mindenkori köztársasági elnök személyének büntetőjogi védelme.

A teljes cikket a Magyar Nemzet Online-on olvashatják. 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!