2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Hazahúzó

Következik:

Sissi zsiráfjától a biodómig 03:00

Belföld

A pártvezetés akarta, hogy utód nélkül Szávay ne mondjon le

A pártvezetés kérése volt, hogy ameddig ki nem jelölik az utódját, ne mondjon le hivatalosan is mandátumáról Szávay István.

  • A pártvezetés akarta, hogy utód nélkül Szávay ne mondjon le

A Jobbik szóvivője szerint a jogi folyamatok elindultak, Szávay István helyett a párt frakcióvezető-helyettese Brenner Koloman lett. Szilágyi György hozzátette: ha Szávay azonnal lemond, akkor a megüresedett mandátummal a kormánytöbbségnek kedveznének.

„Szávay István lemondott ugye a jegyzői pozíciójáról is, elindítottuk azt a jogi procedúrát, aminek következményeképpen erről is döntött a frakció. Dr. Lukács Lászlót fogjuk jegyzőnek javasolni az Országgyűlésbe. És ugyan így elindul az a procedúra, aminek keretében egy új képviselőt tudunk jelölöni a parlamentbe a Jobbik listájáról és amikor eljutunk ide, akkor természetesen itt is meg fog történni a váltás” – magyarázta Szilágyi György.

Mint ismert, az antiszemita kijelentései miatt távozó politikus hétfőn jelentette be Facebook-oldalán, hogy pártja érdekében lemond a képviselőségről.

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Utolsó útjára kísérték Tordy Gézát + videó

Utolsó útjára kísérték Tordy Gézát + videó

Lukács Sándor: "A kincs az az üzenet, amit át tudunk adni úgy a lelkekben minél tovább megmaradjon. És te, Gézus… ezeknek az üzeneteknek katartikus átadója voltál... A jó Isten legyen veled."
Agrárfórumot tartottak Kunmadarason + videó

Agrárfórumot tartottak Kunmadarason + videó

Jakab István rámutatott: A feliratkamara megerősítésre került, kamarai falugazdász hálózat megerősítésre került és a falugazdászok mint falugazdász szaktanácsadók végzik április elsejétől a munkájukat.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!