2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Következik:

Híradó 18:30

Belföld

Egy hét csúszással elkezdődött a tanév a Színművészetin

Egy hét csúszással ma elkezdődött a tanéve a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. A tanárok és a diákok egy része hetek óta tiltakozik az egyetem átalakítása ellen, ezért a hallgatók egy csoportja elfoglalta az épületet is. A rektorhelyettes azonban bejelentette: rendkívüli oktatási rendben kezdik meg ezt a tanévet. Közben az Innovációs és Technológiai Minisztérium közölte: az egyetem átalakítása a törvények betartásával történt meg.

  • Egy hét csúszással elkezdődött a tanév a Színművészetin

 

Még hétfőn reggel is a Színház- és Filmművészeti Egyetem átalakítása ellen tiltakoztak a hallgatók az intézmény bejárata előtt. Többen papírrepülőket eregettek a felsőbb szintek ablakaiból. Követelték, hogy függesszék fel a színművészetit fenntartó kuratóriumot.

Színművészeti lemondott rektorhelyettese bejelentette, hogy rendkívüli oktatási rendben kezdik meg ezt a tanévet.

Az ITM a párbeszéd kialakítását sürgeti

A Színház- és Filmművészeti Egyetem képzése részben átalakításra szorul, több évtizedes panaszokat kellene megszüntetni - fogalmazott Vidnyánszky Attila a Bayer Showban. A kuratóriumi elnök hozzátette: a diákokat megtévesztik a tanáraik.

Közben az Innovációs és Technológiai Minisztérium levelet írt a színművészetis hallgatóknak, amelyben hangsúlyozták, hogy az egyetemet fenntartó alapítvány kuratóriumának kijelölése a jogszabályok betartásával történt. A hallgatói önkormányzat elnökét pedig hangsúlyozottan arra kérik: alakítsanak ki mihamarabb párbeszédet a fenntartóval.

Megkezdik a tanévet a Színház és Filmművészeti Egyetemen

A múlt heti rektori határozat értelmében megkezdik a tanévet a Színház és Filmművészeti Egyetemen (SZFE) - közölte Upor László, SZFE szeptember végén távozó, rektori feladatokat ellátó rektorhelyettese az intézmény hétfői sajtótájékoztatóján.

Az esményen közölték: a miniszterelnököt kéri fel arra az egyetem távozó vezetése, hogy függessze fel az intézmény fenntartói jogait átvevő kuratóriumot.

Közölték, az egyetemen továbbra is folytatódnak a tiltakozások, nem adják fel a korábbi követeléseiket, mert az SZFE közössége továbbra is ragaszkodik az autonómiához.

Upor László közölte:

kísérleti tanköztársaságot hirdetnek, amelynek tevékenységébe beleférnek a hagyományos oktatási egységek, a zárt és nyitott kurzusok, valamint az egyetem helyzetére reflektáló akciók is.

Novák Eszter - szintén távozó - oktatási rektorhelyettes elmondta, hogy a fenntartói modellváltás folyamatából három dolog biztosan hiányzott: a szakértelem, a tisztesség és az emberség; a hallgatók ezért úgy érzik, "át vannak verve". Mint mondta, "az egyetem száz sebből végzik: jól finanszírozott hazugsággyár próbálja hónapok óta hitelteleníteni, értékeit alapjaiban kérdőjelezik meg, a korábban garantált autonómiáját teljesen elvesztette, a szenátus és a vezetőség lemondott, nagy mesterek, oktatók hagyták itt az elfogadhatatlan helyzetet".

A kormány azonban azt üzente, hogy mindez nem az ő felelőssége, az egyetemet idén nyárig fenntartó innovációs tárca vezetője, Palkovics László pedig szintén nem vállalt felelősséget, ahogy a kuratórium "egyre hajmeresztőbb hazugságokat terjesztő" vezetője sem - mondta el az oktatási rektorhelyettes. Az SZFE ezért arra kéri Orbán Viktor miniszterelnököt, hogy hallgassa meg az egyetem képviselőit, hallja meg azt a 400 művészt, akik még a fenntartóváltás előtt tisztességes "tárgyalást" kértek az egyetem számára, hallja meg az autonómia védelmében lemondott szenátus üzenetét, szólítsa fel a törvényalkotókat, hogy teremtsék meg az autonómia garanciáit a felsőoktatási törvényben, valamint vegye észre a rengeteg anyaországi, határon túli magyar és külföldi intézmény, szakmai szervezet, művész szolidaritását az SZFE-vel.

Novák Eszter azt kérte a kormányfőtől, hogy függessze fel az egyetemet fenntartó alapítvány kuratóriumát és kezdjék el a folyamatot elölről, hiszen az SZFE felmentési idejüket töltő vezetői, az oktatók és a hallgatók fél éve készen állnak a párbeszédre.

Mind a hallgatók, mind az SZFE dolgozóinak sztrájkbizottsága tartja magát követeléseihez, az új vezetőket és a fejük felett meghozott döntéseket nem fogadják el, az egyetem Vas utcai épületének blokádját ezért fenntartják - közölte a hallgatók képviselője.

MTI/Hír TV

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Az ügyészség megcáfolta Magyar Péter állítását + videó

Az ügyészség megcáfolta Magyar Péter állítását + videó

Egyetlen irat sem tűnt el az úgynevezett Völner–Schadl-ügyben - jelentette ki a Központi Nyomozó Főügyészség vezetője. Fürcht Pál főügyész - Magyar Péter nevének említése nélkül - elmondta: többször megfogalmazták az ügyészséggel szemben azt a vádat, hogy tények lettek kihúzva a vádiratból.
Műsorváltozás: 21 órától a Varga Judit-interjú a HírTV műsorán

Műsorváltozás: 21 órától a Varga Judit-interjú a HírTV műsorán

Az autója elé állt, kukákat borogatott az autó elé, beült a kocsi hátsó ülésére, amivel el akart hajtani, elvette a táskáját és bezárta egy szobába - ilyen részleteket mesélt volt férjéről Varga Judit Hajdú Péternek. A Frizbi különkiadása szerda este került fel a youtuba-ra, csütörtök este 21 órától pedig a HírTV nézői is megtekinthetik. 
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!