2024. 12. 04. Szerda Borbála, Barbara napja
Jelenleg a TV-ben:

Napindító

Következik:

Napindító 09:30

Belföld

A nagy visszatérésre készül az MSZP

Saját hibáiknak köszönhetően vesztették el mindhárom idei választást – erre jutottak a szocialisták pártértekezletén. Tóbiás József, az MSZP jelenlegi elnöke bocsánatot kért, amiért a kormányzásuk alatt hazudtak, és hogy az elmúlt időszakban nem képviselték megfelelően a baloldali értékeket. A pártelnök-frakcióvezető egyúttal azt is felvázolta, hogy a következő években hogyan lehetne újjáépíteni az MSZP-t, és már bejelentette azt is, hogy 2017-ben egy előválasztáson döntenék majd el, hogy ki legyen a baloldal miniszterelnök-jelöltje.

A rendszerváltás előtti Marxizmus-Leninizmus Esti Egyetem egykori épületében tartották a szocialisták pártértekezletét, amit eredetileg azért hívtak össze, hogy a helyi alapszervezetek véleménye alapján értékeljék az MSZP szereplését az idei választásokon. Mesterházy Attila, aki az áprilisban elvesztett parlamenti választás után lemondott pártelnöki posztjáról most úgy fogalmazott, hogy az MSZP-nek nem kell foglalkoznia a többi baloldali párttal, csak a saját jövőjével.


Mesterházy Attila: – Minden párt végezze el a házi feladatát. Én nem kívánnám minősíteni a többieket. Nekem is lenne elég sok kritikai véleményem négy év után, de nem ez a dolgunk, azzal csak Orbán Viktornak segítenénk, meg a Fidesznek. Nekünk közösen kell egy kritikát mondani, és hozzátenni a saját javaslatainkat, hogy mit hogyan képzelnénk el, és ezt konzekvensen együtt képviselni. Én ezt fogom tenni és támogatni az elnököt.
Riporter: – Pozíciót vállal-e Mesterházy Attila a jövőben?
M. A.: – Igen, pártépítő pozíciót vállalok – tette hozzá az MSZP volt pártelnöke.

Az MSZP-n belül megalakult Deák-kör tagjai korábban lényegében egy új párt felépítését javasolták, új programmal és új alapszabállyal.



Szekeres Imre: – Én arról vagyok meggyőződve, hogy az MSZP bázisán egy új baloldali mozgalmat kell szervezni, amely kész Magyarországon a valódi problémára választ adni. Erre van négy évünk.
Riporter: – Lehetnek puccsok vagy klikkesedések, lehetnek olyan erőcsoportok, akik egyik vagy másik irányba eltolják az MSZP-t?
SZ. I.: – Miért lenne puccs vagy klikkesedés, hogyha vita van egy pártban? Ez nem a Fidesz – tette hozzá az MSZP-s országgyűlési képviselő.

A pártértekezleten Botka László választmányi elnök a kormányzóképesség visszaszerzését nevezete az MSZP legfontosabb feladatának. Simon Gábor egykori párttársa szerint egyébként jelenleg kormányzati korrupció folyik Magyarországon. „A francot voltunk egyformák. Nem kicsi a különbség, az Orbán-rezsimben ugyanis kormányzati korrupció van és közjó ellenében magánérdekeket képviselnek. Attól, hogy törvényt hoznak a föld, a takarékszövetkezet, a trafikok átjátszására, az adótörvények, kedvezmények személyre szabására, attól, mert erről törvény van, attól ez még lopás” – nyilatkozta Botka László választmányi elnök.

Bocsánatkéréssel indított Tóbiás

Az MSZP megújítását szorgalmazó pártelnök-frakcióvezető bocsánatkéréssel kezdte beszédét. „Itt és most az MSZP és a magam nevében őszintén megkövetem mindazokat, akiket a múltban megbántottunk azzal, hogy volt idő, amikor nem képviselte pártunk a baloldali értékeket megfelelően, amikor a hazugságot igazsággá akartuk maszkírozni, amikor kormányzás helyett a miniszterelnöki castingba fogtunk. Mindezért bocsánatot kérünk” – fogalmazott Tóbiás József MSZP-elnök.

Tóbiás József egyúttal meghirdette a következő évek részletes programját is, amellyel szerinte győzhetnek majd a következő parlamenti választáson. Eszerint 2015 a visszatérés, 2016 pedig a programalkotás éve lesz, és 2017-ben egy előválasztás alapján már megneveznék a saját miniszterelnök-jelöltjüket is a szocialisták. A pártelnök bejelentette azt is, hogy a jövőben a párt stratégiájának kidolgozásán dolgozik majd mások mellett Andor László korábbi uniós biztos is.

Fidesz: a magyarok nem kérnek a baloldal visszatéréséből

A magyarok nem kérnek a baloldal és a Gyurcsány-pártok visszatéréséből – így reagált a Fidesz Tóbiás József szavaira. A nagyobbik kormánypárt közleményében azt írta: a magyar emberek idén háromszor is világossá tették, hogy nem akarnak több megszorítást, nem kérnek többé a bukott gazdaságpolitikából, a hazájukat külföldön eláruló politikusokból, és nem akarnak újra segélyből élő országot.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

A nap kérdése

A nap kérdése

Használ a gyermekvédelmi intézményekben gondozottaknak, hogy politikai kampány eszközei?
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!