2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Belföld

A minisztériumtól várják a civilszervezetek megregulázását

Akár törvényt is módosítana a Migration Aid párttá alakulása miatt a Fidesz – az országgyűlés igazságügyi bizottsága a bevándorlási különadóról szóló szabályozás felülvizsgálatát kéri az igazságügyi tárcától, hogy a szervezet ne tudja elkerülni az adófizetést. A Migration Aid közben azzal érvel, hogy pártalapítási kezdeményezésük független az alapítványuktól, ami meg is szűnik, ha kiderül, hogy bevándorlási különadót kell fizetniük.

  • A minisztériumtól várják a civilszervezetek megregulázását

Az Országgyűlés igazságügyi bizottsága keddi ülésén felkérte a kormányt, hogy vizsgálja meg a bevándorlási különadó megfizetésére vonatkozó jogszabályokat, és kezdeményezzen változtatásokat, amennyiben azok lehetőséget biztosítanak az adóelkerülésre. A javaslatot a kormánypártok és a Jobbik támogatta, az ellenzék többi képviselője tartózkodott vagy nem szavazott.

„Amennyiben ezt az állásfoglalást nem tudja támogatni, akkor ezzel egyértelműen a migránspárti, és migránsszervező civilek mögé állt” – mondta Czunyiné Bertalan Judit, az igazságügyi bizottsága fideszes tagja.

A DK-s Arató Gergely nemmel szavazott, szerinte a bevándorlási különadó a politikai propagandából született és ellenkezik a jogi alapelvekkel.

„Létrehoztak egy jogi helyzetet, és ennek következményeivel nem képesek együtt élni. Nem képesek elfogadni, hogy az Önök jogállama úgy működik, hogy ha az Önök politikai szándékai és a jogi helyzet ütközik egymással, akkor annál rosszabb a jogi helyzetnek, gyorsan megmódosítanak mindent” – mondta az ellenzéki képviselő.

A bevándorlási különadó azért került ismét az asztalra, mert a kormány által migránspártinak tartott Migration Aid vezetője bejelentette, hogy pártot alapítanak. A pártoknak azonban nem kell bevándorlási különadót fizetniük.

„Egyértelmű, és maguk által is vallottan adókikerülésről van szó, egy olyan Soros-szervezettel állunk szemben, aki nem csak a migránsokat támogató civilszervezetként van jelen, hanem bevándorlás szervezőként is” – tette hozzá Czunyiné Bertalan Judit.

A szervezet vezetője korábban többször is cáfolta, hogy Soros Györgytől bármilyen forrást kaptak volna, és hogy bármilyen módon részt vettek volna a bevándorlás megszervezésében. Siewert András ezzel szemben hangsúlyozta: az elismert menekülteken segítenek. A Nemzeti Adó- és Vámhivataltól kértek állásfoglalást arról, hogy a bevándorlási különadó hatálya alá tartozik-e a Migration Aid Alapítvány, választ azonban egyelőre még nem kaptak. A pártalapítás Siewert szerint független az Alapítványtól.

„Ez nem a Migration Aid kezdeményezése, hanem a Migration Aid néhány önkéntesének és tisztségviselőjének” – mondta Siewert.

A civil vezető azt mondta: a bevándorlási különadóról szóló törvény hatályba lépése óta nem gyűjtenek adományt, és ha az adóhatóság adókötelesnek minősíti tevékenységüket, akkor be is fejezik azt. Pártként viszont a rászorulók és a menekültek megsegítésének ügyéért továbbra is kiállnának.

„Minden bizonnyal lesznek olyan témák és lesznek olyan üzenetek, ahol nem csak a kormánnyal, hanem úgy általában a magyar közvélekedéssel szembe fogunk menni, és megpróbálunk tiszta vizet önteni a pohárba. Azt szeretnénk, hogy egy racionálisabb és logikusabb kommunikáció alakuljon ki arról bevándorlásról is. Hogy legyenek emögött érvek és ellenérvek. Tehát mi nagyon szívesen meghallgatjuk azokat az érveket is, amik ez ellen szólnak, de nem úgy, hogy csak azért, mert” – tette hozzá Siewert András.

Az Éjjeli Őrség néven alakuló párt a tervek szerint a héten nyújtja be bejegyzési kérelmét a bíróságra.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!