2024. 04. 18. Csütörtök Andrea, Ilma napja
Jelenleg a TV-ben:

Napi aktuális

Következik:

Napindító 07:30

Belföld

A mentők készen állnak a védekezésre

Már másfél hónappal ezelőtt megkezdte a felkészülést a koronavírus-járványra az Országos Mentőszolgálat, ahol elegendő dolgozó és védőfelszerelés is van az esetlegesen megnövekvő igények kielégítésére – nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Csató Gábor főigazgató. Azt is elmondta: bár eddig már csaknem kétezer fertőzésgyanús pácienssel volt dolguk, a mentők közül még senki nem fertőződött meg koronavírussal.

  • A mentők készen állnak a védekezésre

 

Az Országos Mentőszolgálatnál már január 31-én kiadták az első, koronavírussal kapcsolatos utasítást, jelenleg az ötödik frissített változat van életben. A magyarországi mentés minden értelemben felkészült a járványra, folyamatosan töltik fel a raktáraikat és naponta kétszer is ellenőrzik, pótolják készletei­ket – mondta Csató Gábor főigazgató. Jelenleg megyeszékhelyenként egy, a fővárosban pedig akár tíz mentőautót is be tudnak vetni koronavírus-gyanús esetek vagy igazolt fertőzöttek szállítására úgy, hogy a felkészülés a szolgálat normál működését nem érinti. Január vége óta majdnem kétezer fertőzésgyanús pácienssel volt dolguk, a mentők közül még senki nem fertőződött meg koronavírussal. Otthoni karanténban vannak néhányan, de akik külföldről jöttek haza korábban, a két hét karantén leteltével már felvették a munkát, és a többiek is fokozatosan visszaállnak.

Csató Gábor hangsúlyozta: a mentőszolgálat továbbra is minden olyan sérültet és beteget ellát, akinek sürgősségi vagy más kórházi ellátásra van szüksége. Önmaguk, a kórházi dolgozók és a többi páciens biztonsága érdekében azonban már a hívás beérkezésekor, illetve a mentés helyszínén – amennyiben ez lehetséges – feltesznek néhány célzott kérdést a betegnek és a sérültnek azért, hogy kiderüljön, lehet-e esetleg koronavírus-fertőzése is. Ha ennek esélye fennáll, akkor a szállítás során speciális óvintézkedéseket tesznek, és a fogadó intézményt is tájékoztatják erről.

A főigazgató jelezte, hogy miután a kórházakban szünetelnek a tervezett műtétek, az emberek egyre nagyobb hányada marad otthon, kevesebb pél­dául a közlekedési baleset és ezzel a mentők terhelése is. Erre szükség is van, mert – mint fogalmazott – a járványnak van egy dinamikája, és míg az első hetekben főként a gyanús eseteket vitték karanténba, most már főként igazolt betegeket kell az egyik intézményből a másikba vinni. – Ez egy folyamatosan változó szakmai munka, minden egyes fázisnak megvan a sajátossága, pél­dául hogy milyen speciális védőfelszerelés kell. De más felszereltséget igényel ez a mentőautókban is, hiszen míg a tünet- és panaszmentes kontaktok szállítása kis túlzással nem igényelt mást, csak fokozott körültekintést, ahogyan haladunk előre az időben, van és lesz, aki légzéstámogatásra vagy akár lélegeztetésre is szorul.

A Mentőszolgálat hétfőtől részt vesz a vírustesztekhez szükséges helyszíni minták levételében. Mint Csató Gábor kiemelte: ez a potenciális fertőzöttek otthonában történik majd és kizárólag akkor, ha házi- vagy szakorvos rendeli el. Amíg az eredmény megérkezik, az illetőre a karanténszabályok érvényesek, ha pedig fertőzöttnek bizonyul, akkor – állapotától függően – otthon is maradhat, illetve szükség esetén kórházba viszik. – Minden esetben orvosnak kell eldöntenie, van-e értelme a mintavételnek. Kórházba sem kell, sőt nem is szabad minden fertőzöttet vinni, ahogyan ezt egy influenzánál sem teszik. Ilyenkor is az a fontos, hogy lehetőleg még az otthonában se érintkezzen senkivel, és tartsa be az alapvető higiénés szabályokat – hívta fel a figyelmet a főigazgató.

Magyar Nemzet

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Napi aktuális – Vita a NatCon jelentőségéről + videó

Napi aktuális – Vita a NatCon jelentőségéről + videó

A Napi aktuálisban immár ma másodszor vendég volt Zila János elemző, Alapjogokért Központ és Szentiványi István külpolitikai szakértő, akikkel a "Vita a NatCon jelentőségéről" témában beszélgetett Velkovics Vilmos műsorvezető.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Rétvári Bence szerint felelőtlenek az oltásellenes csoportok + videó

Rétvári Bence szerint felelőtlenek az oltásellenes csoportok + videó

A parlamenti államtitkár hangsúlyozta: "Láthatóan idén sokkal több eljárást indítottak az oltások ellen és sokkal szervezettebbek. Álhíreket terjesztenek, részletes leírásokat tesznek közzé az interneten, hogyan kell akadályozni az oltás beadását. Ez óriási felelőtlenség."
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!