2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Belföld

A maximális fegyházbüntetést kapták

Húsz év fegyházbüntetésre ítélte a soproni kettős gyilkosság első- és másodrendű vádlottját másodfokon a Győri Ítélőtábla. A tanács a harmadrendű vádlott fegyházbüntetését súlyosbította.

A törvényben kiszabható maximális, vagyis húsz év fegyházbüntetésre ítélte a soproni kettős gyilkosság első- és másodrendű vádlottját a Győri Ítélőtábla. A tanács a harmadrendű vádlott fegyházbüntetését tizenegyről tizenhárom évre súlyosbította. A vád szerint a három fiatal rablásaikhoz akart fegyvert szerezni, ezért a másodrendű V. Roland a gyilkosság előtt néhány héttel beiratkozott a lövészegyletbe. Így szerezték a fegyvereket is, a gyakorlás után azonban nem adták le a pisztolyokat, hanem T. Attila elsőrendű vádlott több lövéssel kivégezte a klub vezetőjét.

„Mind indítékában, céljában, végiggondolásában, a bűncselekmény embertelen megvalósításában a közvéleményt alappal borzoló, kíméletlenséget mutató, szerencsére ritkán előforduló ölési cselekménnyel állunk szemben – mondta a Győri Ítélőtábla bírája. – Ami alapvetően megkívánja a tett arányos értékelését. A büntetés meghatározásánál tehát előtérbe kerül az általános büntetési cél, végeredményben a társadalom védelmének igénye” – tette hozzá Kovács Tamás.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!