2021. 12. 09. Csütörtök Natália napja
Jelenleg a TV-ben:

Televíziós vásárlási műsorablak

Következik:

Hírek 11:00

Belföld

A magyar kormány elkötelezett a keresztény kultúra védelme mellett

Világszerte támadják a kereszténységet, a karácsonyt, de a magyar kormány elkötelezett a keresztény kultúra védelme mellett - mondta a Miniszterelnökség üldözött keresztények megsegítéséért és a Hungary Helps Program megvalósításáért felelős államtitkára az MTI újságírójának Budapesten hétfőn.

Azbej Tristan azt mondta: az ortodox közösséget is beszámítva hozzávetőleg egymilliárd keresztény él a földön, Magyarországtól keletre és délre sokfelé üldözik őket, Nyugaton pedig keresztényellenesség tapasztalható.

Azbej Tristan úgy fogalmazott Nyugaton egyre erőteljesebben érzékelhetők "keresztényellenes folyamatok", a kereszténység támadás alatt áll, ellehetetlenítik még a karácsonyt is. Néhány éve a brüsszeli városházán úgy döntöttek, nem állítanak karácsonyfát, a kaliforniai Santa Monicában pedig betiltották a betlehemezést a világnézeti semlegességre hivatkozva. Eközben Németországban keresztény énekeskönyveket égettek, Franciaországban pedig évről évre templomokat támadnak meg, keresztény jelképeket, kegytárgyakat rongálnak meg, például ledöntik a kereszteket - mondta az államtitkár.

Ismertetése szerint a keresztényellenes diszkrimináció, szimbólumok elleni támadások egyre erőszakosabbakká válnak és a keresztény emberek ellen fordulnak. Szintén Franciaországban betlehemezőkre, keresztény énekeket éneklő gyerekekre támadtak. Világszerte sok száz ilyen eset történik évente.

A keresztény a legüldözöttebb vallás, világszerte mintegy negyedmilliárd keresztényt üldöznek vagy diszkriminálnak, tavaly is több ezer embert öltek meg keresztény hite miatt, és ezt elhallgatják - jelentette ki Azbej Tristan.

A magyar kormány ezzel szemben elkötelezett a keresztény kultúra védelme mellett, erősíti a világban többek között a migráció elleni küzdelemmel. Remélik, hogy idővel Európa is rájön ennek fontosságára - jegyezte meg az államtitkár.

A magyar kormány a világon elsőként, 2016-ban programot indított az üldözött keresztények megsegítéséért, és az elmúlt két és fél évben tucatnyi országban mintegy 70 ezer üldözött kereszténynek segített: így például Szíriában keresztény iskola, egyetem újjáépítéséhez járult hozzá, Észak-Nigériában támogatta a dzsihadisták által lerombolt egészségügyi hálózat helyreállítását, Etiópiában menekültek ellátását, Irakban a jazidi közösséget, a Szentföldön pedig egy múzeum bővítését segítik.

A nagy humanitárius válságokat azonban a magyar kormány egyedül nem tudja megoldani, ezért felhívja a világ figyelmét a keresztényüldözésre. Eddig két nagy nemzetközi konferenciát rendeztek Magyarországon a keresztényüldözésről sok ország több száz képviselőjének részvételével. A cél, hogy ne lehessen eltagadni a legsúlyosabb és legelhallgatottabb nemzetközi jogi válságot - mondta Azbej Tristan.

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrisebb híreink

Műsorok

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét. Ez mostantól nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma lesz. Keddtől péntekig 21 órától gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.

Paláver - ajánló

A Karc FM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!