2024. 04. 16. Kedd Csongor napja
Jelenleg a TV-ben:

Napindító

Következik:

Napindító 09:30

Belföld

A Magyar Gárda szellemiségét vinné tovább a Nemzeti Légió

Nem tart attól a Mi Hazánk Mozgalom, hogy a Magyar Gárda után megalapított Nemzeti Légióra is a feloszlatás vár. A szervezet a tervek szerint június elején bont zászlót. Egyesületi bejegyzése azonban jelenleg még folyamatban van.

  • A Magyar Gárda szellemiségét vinné tovább a Nemzeti Légió

A Jobbikhoz kötődő Magyar Gárda első tagjait 2007 augusztusában avatták a budai várban. Két hónappal később már több száz újabb gárdista vonult fel Budapesten a jellegzetes fekete-fehér egyenruhában. A Magyar Gárdát 2009-ben feloszlatta a bíróság. A betiltását azzal indokolták, hogy az egyesület a tevékenységét az egyesületi joggal visszaélve végezte, működése pedig a cigány népcsoport szabadságának és jogainak sérelmével járt.

A Mi Hazánk Mozgalom elnöke kedden jelentette be, hogy Nemzeti Légió néven az egykori gárdához hasonló szervezetet hoznak létre. A fekete-fehér és árpádsávos öltözéket azonban a katonaira jobban hasonlító terepszínű egyenruhára cserélték. Toroczkai László azt mondta, az egyesület célja a katonai hagyományőrzés, de a bűnözés elleni fellépés is. Toroczkai arról is beszélt, hogy van jogi megoldás arra, hogy ne tiltsák be az egyesületet, mint a Magyar Gárdát, de nem árulta el, mire gondol.

A Mi Hazánk elnökhelyettese szerint a magyar gárda és most már a nemzeti légió tagjainak inkább elismerés járna. Dúró Dóra a Hír TV kérdésére azt mondta, nem az egyenruhások keltenek félelmet az emberekben.

A Nemzeti Légió jelenleg egyesületi bejegyzés alatt áll. Azonban, ha engedélyt kapnak a megalakulásra, az sem jelenti azt, hogy zavartalanul masírozhatnak majd. A büntető törvénykönyv 2011-es módosítása ugyanis kifejezetten kitér az úgynevezett egyenruhás bűnözésre.

Hír TV

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!