2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Belföld

A lakossági szeméten szerzett profitot kéri számon az MSZP

A szemétprofitot kérik számon a szocialisták a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt.-n.

Tüttő Kata, az MSZP fővárosi frakcióvezető-helyettese rámutatott, tavaly 450-500 ezer köbméterrel, vagyis 17 százalékkal kevesebb szemetet termeltek a budapesti lakosok a korábbi évhez képest, ennek ellenére a kiszámlázott díj csak kevesebb mint 2 százalékkal csökkent. A szocialista képviselő sokkolónak tartja, hogy a budapestiek félig telt kukák után is majdnem ugyanannyit fizetnek, mint korábban. Az ellenzéki párt ezért a Fővárosi Közgyűlés jövő heti ülésén beterjeszti indítványát az FKF extraprofitjának ügyében. Szerintük a szemétdíjak mérséklése előtt minden közszolgáltató céget egyenként kellene átvizsgálnia a kormánynak.


"Az FKF saját kimutatásai alapján a lakossági szeméten van 26 százalék árrés, ezt profitnak nevezik egyszerű nyelven. Tehát 26 százalék profit van a lakossági szeméten. Ami még inkább érdekessé teszi ezt, hogy ez a 26 százalék 5,3 milliárd forint, amit a budapestiektől – árrésként – a Fővárosi Közterület-fenntartó vállalat beszed úgy, hogy ennek egy részéért levegőt szállít és levegőt rak be" –- fejtette ki Tüttő Kata, az MSZP fővárosi frakcióvezető-helyettese.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!