2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Belföld

A kormánypártok nem asszisztálnak a január 3-i „színjátékhoz”

Rendkívüli ülésnapot kezdeményezett az ellenzék. Ezen az Országgyűlés idei utolsó ülésén, valamint a közmédia székháza előtti tüntetésen történt eseményekről akarnak majd tárgyalni, A Fidesz nem vesz részt az ülésen, ugyanis szerintük: az ellenzéket „csak a balhé és a hatalom érdekli”.

  • A kormánypártok nem asszisztálnak a január 3-i „színjátékhoz”

A képviselői széksorokból volt kénytelen elindítani a december 12-i parlamenti ülést Kövér László, miután MSZP-s, DK-s és párbeszédes képviselők elfoglalták az elnöki pulpitushoz vezető lépcsőt. Később Latorcai János is a saját helyéről vezette az ülést. A jobbikosok egy rabszolgaörvény feliratú molinót feszítettek ki, az LMP-sek pedig papírokat szórtak a karzatról. Az ellenzék az akcióval a túlóratörvény elfogadását próbálta megakadályozni. Később az ellenzéki képviselők a köztelevízióban próbálták beolvasni követeléseiket.

Ezekről az ügyekről kezdeményeztek pénteken rendkívüli ülést a parlamenti frakcióval rendelkező ellenzéki pártok a házbizottságban. „Ezen az országgyűlési ülésen kívánunk foglalkozni azokkal a tűrhetetlen jogsértő dolgokkal, amelyek az elmúlt napokban történtek. Így határozati javaslatot kívánunk megtárgyalni annak érdekében, hogy állapítsa meg az Országgyűlés, hogy az ominózus december 12-i ülés levezetése jogellenesen történt” – nyilatkozta Burány Sándor, a Párbeszéd országgyűlési képviselője.

A DK-s Vadai Ágnes a sajtótájékoztatón arra utalt, hogy újra obstrukcióval próbálkozhatnak a január 3-i rendkívüli ülésen. „Az ellenzéki pártok valamennyi parlamenten belüli eszközzel élni fognak annak érdekében, hogy elmondják a véleményüket, álláspontjukat a Fidesz által benyújtott törvényekről” – közölte.

A Jobbik szerint viszont parlamenten kívüli eszközökkel is kell nyomást gyakorolni a kormányra, ezért tüntetéseket is szerveznek. „Nagyon fontosnak tarjuk, hogy a társadalom maga is megmozduljon. Mi, ellenzéki pártok mindent meg fogunk tenni, ahogy hallották, itt, a Parlamenten belül is rengeteg dolgot, újabb házbizottsági ülés, rendkívüli ülésnapot kezdeményeztünk” – jelentette ki Farkas Gergely országgyűlési képviselő.

Bár az ellenzéki politikusok sajtótájékoztatójukon még arról beszéltek, hogy várhatóan a kormánypártok is részt vesznek az ülésen, ezt a Fidesz közleményben cáfolta. Szerintük az ellenzék fellépése képmutató, „csak a balhé érdekli őket, ebben a színjátékban pedig nem akarnak részt venni”, írták.

A Fidesz kommunikáció vezetője péntek délutáni sajtótájékoztatóján megerősítette, azért döntöttek így, mert nem akarnak asszisztálni az ellenzék balhézásához. „Rendkívül képmutató véleményünk szerint, hogy most azok az ellenzéki pártok és politikusok kezdeményeznek rendkívüli parlamenti ülést, akik erőszakosan próbálták megakadályozni az országgyűlés legutóbbi ülésének lefolytatását. Ezek a bukott politikusok ezt követően, Soros-aktivistákkal összefogva, erőszakos utcai akciókat szerveztek, ilyenekben vettek részt, sőt, közintézményt is elfoglaltak, és ott megpróbálták megfélemlíteni az ott dolgozókat” – emelte ki Hidvéghi Balázs.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!